A nemzetközi szövetség szerint addig maradnak amerikai katonák Irakban, ameddig kell

Vágólapra másolva!
Addig maradnak amerikai katonák Irakban, amíg szükség van rájuk azoknak a területeknek a stabilizálásánál, amelyeket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzése alól szabadítottak fel - jelentette ki vasárnap Sean Ryan, a terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi szövetség szóvivője abu-dzabi sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

- jelentette ki nyomatékosan Sean Ryan.

A szóvivő elmondta:

mintegy 5200 amerikai katona állomásozik Irakban.

Hozzátette: csökkenhet a számuk, ha más NATO-tagállamok katonái veszik át feladataikat. A NATO védelmi miniszterei februárban abban állapodtak meg, hogy kibővítik az iraki haderőt kiképző tanácsadó missziót.

Irak decemberben hivatalosan győzelmet hirdetett a terrorszervezet fölött,

ám a szélsőségesek továbbra is aktívak az országban.

Az Egyesült Államoknak Szíriában is van nagyjából 2000 katonája, akik a Szíriai Demokratikus Erők nevű, kurd vezetésű milíciát támogatják az Iszlám Állam zárványainak felszámolásában az iraki határ környékén.