Erős földrengés volt Venezuela partjainál

Caracas, 2018. augusztus 22. Utcára menekült emberek Caracasban, ahol megremegtek az épületek 2018. augusztus 21-én, miután erős földrengés rázta meg Venezuelát. Az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerint a hetes erősségű földrengés fészke Irapától 22 kilométerre délnyugatra volt, 87 kilométeres mélységben. Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek jelentések. (MTI/AP/Ariana Cubillos)
Vágólapra másolva!
Erős földrengés volt Venezuela partjainál kedden, de áldozatok nincsenek, és a rengés központjában is csak kisebb károk keletkeztek, mivel a földrengés fészke viszonylag nagy mélységben volt.
Vágólapra másolva!

Az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerint a 7,3 erősségű földrengés fészke a Sucre állambeli Irapától 22 kilométerre délnyugatra volt, 123 kilométeres mélységben.

Az USGS szerint 1900 óta nem volt ilyen erős földrengés az országban.

Az Egyesült Államok csendes-óceáni szökőárfigyelő központja cunamiriadót hirdetett, majd rövid időre rá visszavonta a riasztást.

Bogotában is érezték

Szemtanúk szerint a földrengést több térségbeli venezuelai államban is érezni lehetett,

a fővárosban, Caracasban is megremegtek az épületek,

az emberek fejvesztve futottak ki az utcára. A rengéseket érezték Kolumbia fővárosában, Bogotában is, de Trinidad és Tobago szigetein is.

Utcára menekült emberek Caracasban Forrás: MTI/AP/Ariana Cubillos

Delcy Rodríguez venezuelai alelnök szerint felvették a kapcsolatot az érintett tagállamok kormányzóival, de áldozatokról és súlyos károkról egyikük sem számolt be.

Megdőlt a „függőleges nyomornegyed”

Számos épületben szerkezeti károk keletkeztek. Néstor Luis Reverol belügy- és igazságügyi miniszter Twitter-üzenetében arról tájékoztatott, hogy elmozdult, és mintegy 25 fokot megdőlt egy befejezetlen 190 méteres felhőkarcoló öt felső emelete.

A Dávid Toronynak nevezett felhőkarcoló építését 1994-ben hagyták abba a bankválság miatt, de éveken át mégis birtokba vették nincstelen emberek, ezért „függőleges nyomornegyednek” is nevezték.

A forradalom üzenete

A földrengés pillanatában éppen beszédet mondott egy felvonuláson Diosdado Cabello, a vitatott körülmények között megválasztott alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke, a válság sújtotta országban nemrég bevezetett gazdasági intézkedésekről szónokolt.

A tévé megörökítette, amint Cabello, érezvén a földmozgást, egy pillanatra zavarba jön, majd kijelenti:

A tömeg tapsviharban tört ki szavai hallatán.