Allahu akbart kiáltott és halálra késelt két embert egy férfi Párizsban

Párizs, késelés, Trappes, Iszlám Állam
Trappes, 2018. augusztus 23. Kommandósok a késes támadás helyszínén a Párizs közelében lévő Trappes településen 2018. augusztus 23-án. A támadót, aki arabul azt kiáltotta: "Allahu akbar" (Allah hatalmas) a rendőrök agyonlőtték. A támadásban két ember vesztette életét. (MTI/AP/Michel Euler)
Vágólapra másolva!
Késeléses támadás történt Párizs külvárosában. A legfrissebb hírek szerint két ember meghalt. A férfi azt kiáltotta a támadás során, hogy Allahu akbar! A rendőrök lelőtték az elkövetőt, aki a hatóságok látóterében volt, mint szélsőséges iszlamista. Az elkövetőt, egy francia lap szerint közrendre veszélyes, bármikor terrortámadásra képes bűnözőként tartották nyilván. Az Iszlám Állam magára vállalta a támadást.
Vágólapra másolva!

Újabb késeléses terrortámadás történt Franciaország fővárosában, Párizs egyik migránsnegyedében. A legfrissebb hírek szerint

az eset során két ember meghalt, egy valaki súlyosan megsebesült.

A két áldozat két nő, anya és a lánya volt, a súlyosan sérült áldozat is nő.

A rendőrség az elkövetőt hatástalanította - írja a Reuters. Azóta hivatalosan is megerősítették, hogy

a férfit lelőtték a rendőrök.

Kommandósok a késes támadás helyszínén a Párizs közelében lévő Trappes településen 2018. augusztus 23-án Forrás: MTI/AP/Michel Euler

A Daily Mailnek nyilatkozó szemtanú szerint a férfi azt kiáltotta a támadás során, hogy

Ezt az értesülést megerősítette a Le Parisien és a BMF-TV is.

A támadás helyi idő szerint délelőtt fél tíz és tíz óra között történt. Több forrás szerint a támadó a késelés után egy házba menekült. Más források szerint egy bódéban barikádozta el magát. Ezt követően lőtték agyon francia rendőrök.

Az elkövetőt egyelőre nem azonosították, de a Fox News azt írja, hogy a férfi a hatóságok látókörében volt. A Valuers Actuelles szerint

a férfi neve Kamel S., életkora 36 év.

A lap információja szerint úgynevezett S-kartonnal rendelkezett, ami azt jelenti,

Nagy a rendőri készültség a helyszínen Forrás: MTI/AP/Michel Euler

A BMF-TV azt írja, hogy az elkövető szélsőséges iszlamistaként volt ismert, de egyelőre a hatóságok nem nyilvánították terrortámadásnak az esetet.

Az ABC azt írja, hogy az Aamaq hírügynökségen keresztül

az Iszlám Állam vállalta magára a támadást.

A támadás helyszíne Trappes városnegyed volt,

ez egész Franciaország legrosszabb közbiztonságú negyede.

A városrészt lezárták, mentők, rendőrautók és egy katonai helikopter is a helyszínre érkezett.

A külváros lakossága 30 ezer fő, és jellemzően a szegénységről és bűnözésről ismert. Jelentős a muszlim arányú lakosság, 50 olyan emberről tudni, akik korábban otthagyták Párizst, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak Szíriában és Irakban.

Májusban két ember halt meg

Nem ez az első eset idén Párizsban, amikor halálos késelés történt. Május 12-én egy terrortámadás során egy csecsenföldi születésű férfi késelt halálra két embert.

Május 12-én ketten haltak meg Forrás: AFP/Thomas Samson

Közös vonás az akkori esettel, hogy májusban is gyorsan, az első bejelentés után 9 perccel már ártalmatlanították a támadót.

2013-ban gyújtogattak

2013 júliusában szintén Trappes volt a helyszíne annak a muszlin tüntetéssorozatnak, amelynek keretén belül migránsok megtámadták a helyi rendőrkapitányságot, és autókat gyújtottak fel.

Trappes már 2013-ban is veszélyes hely volt Forrás: AFP/Lionel Bonaventure/Fred Dufour

Franciaországban továbbra is magas fokú a terrorista készültség.

Az AFP szerint ma a támadó a saját anyját és nővérét gyilkolta meg. A harmadik ember, akit megsebesített a támadó, nem volt a család tagja.