Megtalálták a Gabon partjainál eltűnt tartályhajót

Vágólapra másolva!
Megtalálták csütörtökön a Nyugat-Afrika előtti vizeken azt a panamai felségjelű tartályhajót, amely Gabon partjainál tűnt el augusztus 14-én, 17 grúziai és két orosz tengerésszel a fedélzetén.
Vágólapra másolva!

A hajót a gaboni Owendo kikötőjébe vontatták, ugyanakkor a legénység állapotáról, illetve arról, hogy a jármű miért nem reagált a kapcsolatteremtési kísérletekre, egyelőre nincsenek értesülések.

A görög Lotus Shipping társaság érdekeltségébe tartozó, 2006-ban épített Pantelena nevű, 121 méter hosszú tartályhajó hétezer tonna üzemanyagot szállított. Az Interfax orosz hírügynökség értesülései szerint amerikai műholdak segítségével találták meg a Pantelenát.

Egy gaboni katonai forrás korábban elmondta: a Pantelenának kikapcsolták a jelzőrendszerét, ami a

kalózok jellegzetes módszere.

A térségben kalózok garázdálkodnak a nemzetközi tengerészeti hivatal (IMB) szerint.

Nevük elhallgatását kérő tengerészek, aki a kérdéses időben Libreville és Port Gentil között hajóztak, azt mondták, fogtak egy vészjelzést, és erről értesítették is a gaboni haditengerészetet.

A szomáliai kalózok főbb csoportjainak felszámolását követően a tengeri bűnözés súlypontja a Guineai-öböl térségére helyeződött át Afrikában. Idén már 107 incidenst regisztráltak, ebből négy esetben kalózok foglaltak el egy hajót, 25-ben pedig matrózokat hurcoltak el a járművek fedélzetéről.