Az Iszlám Államot segítette volna az amerikai katona

Vágólapra másolva!
Bűnösnek vallotta magát szerdán egy hawaii katona a bíróságon abban, hogy segíteni próbálta az Iszlám Államot.
Vágólapra másolva!

Ikaika Erik Kang őrmestert, a Csendes-óceáni Főparancsnokság honolului gyalogos hadosztályának katonáját még júliusban tartóztatták le.

A vádhatóság szerint a katona a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökeivel találkozott, akikről azt hitte, hogy az Iszlám Állam tagjai. A találkozón

esküt fogadott a dzsihadista szervezetnek,

és megcsókolta a dzsihadisták fekete lobogóját.

Áttért a muzulmán hitre

Kangot egyebek közt azzal vádolják, hogy bizalmas katonai információkat adott ki, katonai felszerelésekkel, egy drónnal, valamint harci ismereteivel kívánta támogatni a dzsihadistákat.

Számítógépén a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 18 olyan katonai dokumentumot talált, amelyen „titkosított” jelzés szerepelt. Emellett 1100 dollárért kereskedelmi forgalomban használatos kamerás drónt vásárolt a terroristáknak. Az őrmester a legmagasabb szintű harci kiképzésben részesült,

ismereteit videóra vette, hogy azokat az Iszlám Állam további dzsihadisták kiképzésére használhassa fel.

Kang ügyvédje szerint ügyfele ténykedése „bizonyos, a katonai szolgálat miatt kialakult mentális problémákkal hozható kapcsolatba”.

Ikaika Erik Kang 2001 decemberében, pár hónappal a szeptember 11-i terrormerényletek után lépett be az amerikai hadseregbe. 2010 márciusától 2011 februárjáig Irakban teljesített szolgálatot, majd 2013-tól 2014-ig Afganisztánban volt. Fiatal korában áttért a muzulmán hitre.