A migrációs kérdés minden politikai baj eredője Németországban

SEEHOFER, Horst
Berlin, 2018. júluius 5. Horst Seehofer német belügyminiszter a német parlamenti alsóház, a Bundestag ülésén Berlinben 2018. július 5-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Vágólapra másolva!
A migrációs kérdés minden politikai baj eredője Németországban – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy csütörtöki interjúban.
Vágólapra másolva!

A politikus a Rheinische Post című lapban megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy miért áll a CSU és az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárt, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) választói támogatottsága történelmi mélységben, 27 százalékon, azt mondta, hogy az ország megosztott.

A hagyományos néppártok gyengülnek, és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű, jobboldali ellenzéki párttal most először megjelent a CDU/CSU jobboldali pártszövetségtől jobbra egy szereplő, amely középtávon a pártrendszer tartós tényezőjévé válhat.

Horst Seehofer Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Mindez nem kizárólag a migráció körüli gondoknak tulajdonítható, de

– mondta.

A helyzetértékelést számos felmérés alátámasztja, de ez tapasztalható a rendezvényeken, lakossági fórumokon is – közölte Horst Seehofer, kiemelve, hogy sokan a migrációs kérdéssel kötik össze a társadalmi helyzetükkel kapcsolatos aggodalmaikat.

– mondta Horst Seehofer.

Hozzátette: Szászország tartományban már most is alig lehetne megalakítani új kormányt a politikai mező jobb-, illetve balszélén elhelyezkedő tényezők, az AfD és a CDU/CSU szövetségi koalíciós partnere, a Német Szociáldemokrata Párttól (SPD) balra álló Baloldal (Die Linke) nélkül.

"Ez nem állapot, nem akarjuk, hogy ezek az erők bármiféle kormányba bekerüljenek" – mondta a miniszter.

A szászországi Chemnitzben az utóbbi napokban egy – a hatóságok gyanúja szerint az országba menedékkérőként érkezett emberek által elkövetett – gyilkosság miatt tartott tüntetésekről szólva kiemelte: annyira feldúlta az eset, hogy ha nem lenne miniszter, ő is az utcára vonult volna, "természetesen nem a szélsőségesekkel".

Szerinte a "zéró tolerancia" elvét kell érvényesíteni mindazokkal szemben, akik a bűncselekmény miatt érhető módon keletkezett felháborodást kihasználva "erőszakra szólítanak fel, vagy akár erőszakot alkalmaznak, rendőrök ellen is".