Lelőttek egy palesztin fiút a Gázai övezet határán

Vágólapra másolva!
Lelőttek egy 15 éves palesztin fiút izraeli biztonsági erők több tucatnyi tüntető összecsapásában Rafahtól keletre a Gázai övezet határán szerda este - közölték palesztin egészségügyi források.
Vágólapra másolva!

Asráf al-Kedra, a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője korábban arról számolt be, hogy az esti összetűzésben 13 másik palesztin megsebesült.

Az izraeli hadsereg közlése szerint a nap folyamán számos incidens volt az övezetet Izraeltől elválasztó határkerítés mentén. A hadsereg hozzátette: palesztin tüntetők százai vettek részt olyan megmozdulásokon, amelyek során égő gumiabroncsokat görgettek a katonák ellen, illetve gyújtópalackokkal vagy kövekkel dobálták őket.

Szerda este ért véget a legnagyobb zsidó ünnep, a jóm-kipúr. Ennek idejére az izraeli hatóságok fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, és lezárták a palesztin területeket.

Március vége óta szinte napi rendszerességgel zajlanak tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol a palesztinok az övezet blokádja és a palesztin területek megszállása ellen tiltakoznak. A palesztin egészségügyi minisztérium egyik legfrissebb összesítése szerint 182 palesztin vesztette életét, és 19 ezren sebesültek meg eddig a tüntetéseken.