A moldovai alkotmánybíróság felfüggesztette az államfőt

2017 St. Petersburg International Economic Forum. Day Two landscape HORIZONTAL spief
Igor Dodon, felfüggesztett moldáv államfő.
Vágólapra másolva!
A moldovai alkotmánybíróság hétfőn ideiglenesen felfüggesztette tisztségéből Igor Dodon államfőt - közölte egy bírósági forrás a dpa német hírügynökséggel.
Vágólapra másolva!

Orosz sajtóértesülések szerint erre azért került sor, mert az elnök kétszer nem hagyta jóvá a kormányfő jelöltjeinek kinevezését az egészségügyi és a földművelési miniszteri tisztségekre.

A jogszabályok szerint Dodonnak erre mindössze egyszer lett volna lehetősége. Dodon felfüggesztésével a parlament elnökének kell ideiglenesen ellátnia az államfői jogkört és kineveznie a két minisztert.

Igor Dodon, felfüggesztett moldáv államfő. Forrás: Sputnik/Alexei Druzhinin

Ez volt a harmadik alkalom, hogy a moldovai alkotmánybíróság ideiglenesen felfüggesztette hivatalából Dodont, korábban 2017 októberében és 2018 januárjában került sor erre hasonló okokból.
A Pavel Filip miniszterelnök vezette Moldovai Demokrata Párt (DPM) a múlt héten fordult az alkotmánybírósághoz, hogy függessze fel tisztségéből az államfőt - jelentette a Moldpres állami hírügynökség.

- mondta Sergiu Sarbu, a kérelmet benyújtó képviselők egyike. Dodon a döntést követően azt írta a Facebookon, hogy a bíróság kétszeresen is törvényt sértett, mert megakadályozta őt abban, hogy véget vessen egy súlyos jogsértésnek, és lehetővé tette, hogy egy úgynevezett ügyvivő elnök hajtsa végre azt. Az oroszbarát Dodon 2016-os megválasztása előtt azt ígérte, hogy szorosabbra fűzi a kelet-európai ország viszonyát Moszkvával.

Az elnök emiatt gyakran került összetűzésbe Filippel, aki inkább az Európai Unióban képzeli el a 3,5 millió lakosú Moldovát.