Európának fel kell lépnie az új világrend jelentette biztonsági kockázatokkal szemben

Szijjártó Péter, interjú, 2018.09.20.
Vágólapra másolva!
Teljesen új világrend van kialakulóban, és ez új biztonsági kockázatokat hoz magával, amelyek ellen Európának, sőt az egész világnak fel kell lépnie - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban annak kapcsán, hogy az ENSZ-közgyűlés e héten zajló ülésszakához kapcsolódva külön tanácskozást tartanak erről a témáról.
Vágólapra másolva!

A Nelson Mandela volt dél-afrikai elnökről, apartheidellenes harcosról elnevezett béke-világtalálkozón azokat a tényezőket kell beazonosítani, amelyek leginkább veszélyeztetik a világ biztonságát és békéjét - hangoztatta a magyar diplomácia vezetője.

Szijjártó Péter Fotó: Mudra László - Origo

Kijelentette, Európa vonatkozásában három ilyen tényezőt látni: az egyik az illegális migráció, amellyel kapcsolatban külön kockázatot jelent, hogy

A másik a kisebbségek elleni fellépés, amelynek Magyarország is elszenvedője, hiszen a Kárpátalján a magyarok szisztematikus megfélemlítése zajlik, és

az ukrán állam a magyarok jogait akarja elvenni.

A világ számos pontján jelen van a szemlélet, hogy a nemzeti kisebbségekre nem erőforrásként, hanem konfliktusok potenciális forrásaként tekintenek - tette hozzá Szijjártó Péter.

Harmadik biztonsági kockázatként a vallásüldözést jelölte meg, és különösen szomorúnak mondta, hogy

a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá a világon.

Mint hangsúlyozta, Európának is észnél kell lennie ezeken a területeken, ezért fontos, hogy New Yorkban az uniós tagországok külügyminiszterei külön is találkoznak, és megvitatják a szíriai, valamint a líbiai helyzetet.

Európának végre el kellene érnie, hogy Líbia ne átjáróház legyen - közölte Szijjártó.

- fejtette ki.

Kiemelte annak fontosságát is, hogy a földközi-tengeri EU-műveletnek az legyen a célja, hogy ne illegális bevándorlókat hozzon Európába, hanem végre lezárja a tengeri határvonalat, és világossá tegye:

Elmondta Szijjártó Péter azt is, hogy az ENSZ-ülésszakon egész héten a világ legélesebb konfliktushelyzeteivel foglalkoznak, így a már említett Szíria és Líbia mellett az afrikai helyzettel, az emberiség elleni bűncselekmények témakörével, a keresztények és más vallási kisebbségek üldözésével.

Bőven van biztonsági kihívás a világban, és ez alól Európa sem kivétel

- szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.