Lemondott a román oktatási miniszter

Vágólapra másolva!
Lemondott Valentin Popa román oktatási miniszter csütörtökön, miután Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közvetve őt tette felelőssé azért, hogy az RMDSZ felfüggesztette parlamenti együttműködését a szociálliberális kormánykoalícióval. A maszol.ro portál információi szerint a miniszter elismerte, hogy a románnyelv-oktatással kapcsolatos rendelet miatt mondott le, amelynek vitatott előírását pártja elnökének nyomására sem volt hajlandó hatálytalanítani.
Vágólapra másolva!

Az RMDSZ a múlt héten kérte a koalíciótól Popa leváltását. Egyebek mellett azt rótták fel neki, hogy sürgősségi kormányrendelettel – a tanítók helyett – szaktanárokra bízta a román nyelv oktatását a kisebbségi tanítási nyelvű elemi iskolákban, anélkül, hogy erről kikérte volna a kisebbségi érdekképviseletek vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár véleményét.

A román média szerint Popát mindenképpen leváltották volna a

küszöbön álló, az október 6-7-i népszavazás után esedékes kormányátalakítás során.

A maszol.ro úgy tudja, a miniszter elismerte, hogy a románnyelv-oktatással kapcsolatos rendelet miatt mondott le, amelynek vitatott előírását pártja elnökének nyomására sem volt hajlandó hatálytalanítani. A csütörtöki kormányülésen várhatóan

hatálytalanítják a rendeletnek a kisebbségek tiltakozását kiváltó előírását.