Elefánt taposott halálra egy német turistát

Vágólapra másolva!
Elefánt taposott halálra egy német turistát egy zimbabwei természetvédelmi parkban.
Vágólapra másolva!

A 49 éves nő kiszállt a gépkocsiból szerdán a Mana Pools rezervátumban, hogy lefotózzon egy elefántcsordát, egy megvadult elefánt azonban rátámadt, és a nő csütörtökre virradóra belehalt sérüléseibe.

A nemzeti parkok szóvivője szerint

egyelőre nem tudni, mi hozta ki sodrából az elefántot.

Megpróbálták kikérdezni a turistacsoport többi tagját, de azok a sokk miatt nem tudtak választ adni.

Az afrikai országban, ahol 84 ezerre becsülik az elefántok számát, tavaly két ember életét oltották ki feldühödött elefántok. A Viktória-vízesésnél egy idegenvezetőt taposott agyon egy elefánt, egy másik férfi pedig akkor vesztette életét, amikor a jobb fotók kedvéért erdősítetlen területre próbálta kihajtani az állatokat.