Támogatni kell a fiatalok bevonását a békeközvetítői erőfeszítésekbe

SZIJJÁRTÓ Péter, ENSZ
New York, 2018. szeptember 27. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakához kapcsolódó, a szíriai konfliktus politikai úton történő megoldásának előmozdítására szervezett kísérőrendezvényen 2018. szeptember 26-án. MTI Fotó: KKM
Vágólapra másolva!
A magyar kormány meglátása szerint a civilek megóvásának legjobb módja, ha igyekeznek megelőzni a konfliktusokat, és ebben a folyamatban fontos szerepet kell kapniuk a fiataloknak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán, a nemzetközi békeközvetítői erőfeszítések segítésére létrejött, úgynevezett Közvetítői Baráti Csoport (Group of Friends of Mediation) rendezvényén.
Vágólapra másolva!

A tanácskozás középpontjában a fiatal korosztály szerepe állt.

Szijjártó Péter kiemelte, fontosnak nevezte az ifjúság szerepét a megelőzésben, amelynek

a radikalizálódás, az erőszakos szélsőségesség megjelenésének megakadályozásával kell kezdődnie.

Hangsúlyozta a helyi kezdeményezések fontosságát, továbbá azt, hogy a fiatalok számára biztosítsák a kommunikációs lehetőségeket, illetve képviseletüket a megfelelő testületekben, ami lehetőséget teremt arra is, hogy szerepet kapjanak a megoldások keresésében.

Külön szólt a miniszter a mérsékelt vallási vezetők szerepéről, akik stratégiai szövetségesek lehetnek a békeközvetítői erőfeszítésekben. Ezért Magyarország azt sürgeti, hogy

a történelmi egyházakat is kapcsolják be ebbe a folyamatba,

mert az ő képviselőik hatásos szerepet tudnak játszani abban, hogy a fiatalokat bevonják a közösségi életbe és ezáltal a közvetítői folyamatokba.

Szijjártó Péter Forrás: MTI/Kkm

Magyarország azzal is próbál hozzájárulni a fiatalok szerepének kiterjesztéséhez, hogy több ezer ösztöndíj révén segíti a kapcsolatépítést olyan országok fiataljaival, akik a világ olyan részeiről jönnek, ahol a béke még nem garantált.

A Közvetítői Baráti Csoportot 2010 szeptemberében hozták létre, célja, hogy ösztönözze és támogassa a közvetítői szerepet a konfliktusok és viták békés rendezésében, hozzájáruljon a konfliktusok megelőzéséhez, és segítsen magának a közvetítői szerepkörnek a fejlesztésében.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az ENSZ-nek minden rendelkezésre álló eszközét ki kell használnia a közvetítői küldetések és a gyors figyelmeztetések rendszerének támogatására, a politikai megoldások keresésére, hogy elkerülhető legyen újabb konfliktusok megjelenése, a már meglévők pedig az enyhülés irányába mozduljanak el.