Trump: Boldog vagyok, ha ők is boldogok

Horizontal US President Donald Trump speaks during a press conference on September 26, 2018, on the sidelines of the United Nations General Assembly (UNGA) in New York.      / AFP PHOTO / Nicholas Kamm
Donald Trump
Vágólapra másolva!
Az izraeli-palesztin konfliktus egyállami megoldására is nyitott, ha az érintettek azt részesítik előnyben - mondta Donald Trump amerikai elnök New York-i sajtótájékoztatóján szerdán, nem sokkal azután, hogy az ENSZ épületében támogatásáról biztosította a kétállami megoldást.
Vágólapra másolva!

"Ha az izraeliek és a palesztinok egy államot akarnak, az rendben van nekem. Ha két államot akarnak, az is rendben van. Én boldog vagyok ha ők is boldogok" - mondta az amerikai elnök.

Nem sokkal korábban a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel az ENSZ-ben tartott találkozóján kijelentette: "úgy vélem, a kétállami megoldás működik a legjobban". Trump azt mondta, nagy álma, hogy még az első mandátuma idején megoldást találjanak a konfliktusra. Hozzátette, hogy

a következő két-három hónapban nyilvánosságra hozzák az új amerikai béketervet.

Trump úgy fogalmazott, hogy Izraelnek kell valami jót tennie a másik féllel, anélkül, hogy részletezte volna mire is gondolt. Későbbi sajtótájékoztatóján már azt mondta, hogy az amerikai béketerv "nagyon kiegyensúlyozott" mind az izraeliek, mind a palesztinok számára.

Husam Zomlot, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet washingtoni nagykövete Trump kijelentéseit úgy értékelte, hogy azok ellentétesek az amerikai kormány "pusztító" cselekedeteivel. "Az amerikaiak szavai szemben állnak cselekedeteikkel, utóbbiak tönkreteszik a kétállami megoldás kilátásait" - tette hozzá.

Donald Trump Forrás: AFP/Nicholas Kamm

Az amerikai kormány szeptember 10-én jelentette be, hogy bezáratja a palesztinok washingtoni diplomáciai képviseletét. A viszonyt tovább rontotta, hogy Washington elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a leendő palesztin államot Kelet-Jeruzsálem fővárossal Ciszjordániában és a Gázai övezetben, valamint az 1967-es arab-izraeli háborúban megszállt területeken alakítaná ki.