Egy férfi eltűnt az Air Niuguni Pápua új-guineai légitársaság gépéről, amely túlfutott egy mikronéziai sziget kifutópályáján és a tengerben állt meg - közölte a légitársaság szombaton.

A baleset a Mikronéziai Szövetségi Államokhoz tartozó Weno szigeten lévő Chuuk nemzetközi repülőtéren történt pénteken. Az Air Niuguni légitársaság előző nap azt mondta, hogy mind a 47 embert - 36 utast és a 11 tagú személyzetet - sikerült kimenteni a süllyedő gépről. A légitársaság azóta közleményében jelezte: a helyi hatóságokkal, kórházakkal és nyomozókkal együttműködve igyekszik fényt deríteni az eltűnt férfi sorsára. Tisztségviselők elmondták, hogy hét embert kellett kórházba vinni, közülük hatan továbbra is kezelés alatt állnak, állapotuk stabil.

Kiemelni sem lesz könnyű a Boeing 737-800-astForrás: AFP//Lt. Zach Niezgodski

Egyelőre nem tudni, mi vezetett a balesethez. Jimmy Emilio, a mikronéziai repülőtér vezetője elmondta, hogy a Boeing 737-es típusú gép 150 méterrel elvétette a leszállópályát.

Egy utas, Bill Jaynes videofelvételt is készített, amelyet feltett a Pacific Daily News című lap internetes oldalára. Ezen az látható, hogy a gépnél csónakokba menekítik az embereket. Az utas elmondta, először azt hitte, hogy kemény landolásuk volt, de egy lyukat látott meg a gép oldalában, amin keresztül víz áramlott a törzsbe. Jaynes méltatta, hogy a helyiek azonnal a segítségükre siettek.

Az Air Niugini Pápua új-guineai nemzeti légitársaság 1973 óta működik.