Brit külügyminiszter: Az EU a távozók megbüntetésével próbálja maradásra bírni a tagokat

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió vezetői a jelek szerint úgy gondolják, hogy „a klub egyben tartásának” módja a távozni kívánók megbüntetése – mondta vasárnap este a brit külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Jeremy Hunt a kormányzó Konzervatív Párt Birminghamben zajló éves kongresszusának külpolitikai vitafórumán felszólalva kijelentette:

vámhatár kialakításával az Ír-tengeren.

Hunt ezzel arra az uniós javaslatra utalt, amely szerint Észak-Írország és az EU-ban maradó Ír Köztársaság egységes vámszabályozási térséget alkotna annak érdekében, hogy az ír-északír határon a brit EU-tagság megszűnése (brexit) után is biztosítani lehessen a fizikai határellenőrzés nélküli utas- és áruforgalmat.

Londoni értelmezés szerint ez azonban gyakorlatilag azt jelentené, hogy Észak-Írországra érvényben maradna az EU egységes belső piacának szabályrendszere, jóllehet a brit kormány ki akar lépni az unió egységes piacáról és vámuniójából is.

Kulcskérdés a határ visszaállítása

Theresa May miniszterelnök már akkor elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bizottság e felvetését, amikor a javaslat az EU február végén ismertetett jogi szövegtervezetében először megjelent.

May azóta is többször hangoztatott érvelése szerint ugyanis

ha e javaslatot ebben a formájában érvénybe léptetnék, az az Egyesült Királyság saját belső piacát ásná alá,

és veszélybe sodorná az ország alkotmányos egységét, mivel az Ír-tengerre – vagyis Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi országrésze közé – helyezné át a vámhatárt.

A brexit-tárgyalások legsarkalatosabb jelentőségű megoldatlan kérdése az, hogy miként lehet elkerülni a fizikai vám- és útiokmány-ellenőrzés visszaállítását Észak-Írország és az Ír Köztársaság 499 kilométeres határán, amely a brexit után az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára lesz. A korábban rendkívül szigorú határellenőrzés megszüntetése az észak-írországi rendezési folyamat egyik fő vívmánya.

Az udvariasságot ne tévesszék össze a gyengeséggel

A Konzervatív Párt kongresszusán elmondott vasárnap esti beszédében Jeremy Hunt az EU-t kárhoztatta a vita megoldatlanságáért. Úgy fogalmazott: a Szovjetunió volt az, amely nem engedte, hogy bárki távozzon, az Európai Uniót viszont a szabadság megvédésére hozták létre.

– tette hozzá.

A brit külügyminiszter felszólította az EU-t arra, hogy „ne tévessze össze a brit udvariasságot a gyengeséggel”, és ne szorítsa sarokba Nagy-Britanniát, mert „ha Nagy-Britanniát sarokba szorítják, akkor nem szétmorzsolódik, hanem harcol”.

Indokolatlan, hogy Nagy-Britannia alábecsülje saját erősségeit, hiszen „miénk a világ ötödik legnagyobb gazdasága, a NATO második legnagyobb hadserege, a világ tíz legjobb egyeteme közül három, mi vagyunk a világgazdaság pénzügyi központja, és az angol a világnyelv” – hangsúlyozta kongresszusi beszédében Jeremy Hunt.

Hozzátette: a szabadkereskedelem is „egyszerű, de zseniális” brit találmány, amelyet a brit királyi haditengerészet exportált a világ minden tájára.