Ausztriában bezárnak hét migránstábort

Migránsok várakoznak kordonok között az ausztriai Spielfeld és a szlovén Sentilj közötti határátkelőhely osztrák oldalán
Vágólapra másolva!
Olyan sikeres a bevándorlásellenes néppárti-szabadságpárti (ÖVP-FPÖ) kormánykoalíció, hogy egyre kevesebb migráns érkezik Ausztriába, ennek következtében pedig be lehet záratni hét befogadóközpontot. Így az osztrák adófizetők évi 12 millió eurót spórolnak.
Vágólapra másolva!

A bécsi kormány üdvözli a parlament azon intézkedését, amelynek értelmében jelentős költségeket takarítanak meg a migránstáborok bezáratásával - írja a Kronen Zeitung.

Migránsok várakoznak kordonok között az ausztriai Spielfeld és a szlovén Sentilj közötti határátkelőhely osztrák oldalán Forrás: MTI/Varga György

Ezt azért lehet meglépni, mert

a szigorú bevándorlásellenes politikának hála jelentősen csökkent az Ausztriába érkező migránsok száma,

illetve felgyorsult a védelemre nem jogosultak kiutasítása.

Ezek egy része önként hagyta el nyugati szomszédunkat, másokat viszont erőszakkal kellett kitoloncolni.

Idén január 1. és július 1. között nagyjából 7000 migránst sikerült kiutasítani.

Ez a pozitív tendencia azóta is folytatódik.

Az osztrák belügyminisztérium szóvivője, Christoph Pölzl közölte, hogy

Az év végéig a húsz migránstáborból hétre kerül lakat, ebből három Felső-Ausztriában, kettő Stájerországban, egy Salzburgban, egy pedig Karintiában található.

Az erősen bevándorlásellenes, szabadságpárti (FPÖ) Herbert Kickl belügyminiszter kijelentette, hogy