Aláírta Putyin a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvénymódosítást

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán aláírta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a nők esetében fokozatosan 55-ről 60, a férfiakéban pedig 60-ról 65 évre emelik fel a nyugdíjkorhatárt.
Vágólapra másolva!

A jogszabálymódosítást a nap folyamán hagyta jóvá a parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács. Az Állami Duma, az alsóház képviselői szeptember 27-én fogadták el a szabályozást.

Az államfői ellenjegyzéssel hatályba lépő törvény nagy társadalmi elégedetlenséget váltott ki.

Finomították az eredeti tervezetet

A kormány júniusban terjesztette a törvényhozás elé a javaslatot, amelyen Vlagyimir Putyin elnök és a kormányzó Egységes Oroszország párt képviselőinek javaslatára módosításokat hajtottak végre, egyebek között

a nők esetében az eredetileg tervezett 63-ról 60-ra szállították le a nyugdíjkorhatárt.

Emellett három évvel, a nők esetében 40-ről 37 évre, a férfiakéban pedig 45-ről 42 évre csökkentették a nyugdíjjogosultsághoz szükséges munkaviszony időtartamát.

A nőknél a gyerekek száma csökkententi a nyugdíjkorhatárt. A háromgyerekes anyák 3, a négygyerekesek 4 évvel korábban mehetnek nyugdíjba, az öt vagy annál több gyereket szült nők esetében pedig - mint ahogy eddig is - a jogosultság az 50. életévtől lép érvénybe.

Változatlanok maradnak a nyugdíj-megtakarítás kivételének feltételei is, a nők azt 55, a férfiak 60 éves koruktól vehetik ki, akár egy összegben is.

Munka a halálig

Dmitrij Medvegyev miniszterelnök korábban kijelentette: a reform következtében keletkező többletbevételeket arra fogják fordítani, hogy az orosz átlagnyugdíj a jelenlegi 14 144 rubelről (59 405 forint) 2024-re 20 ezer rubelre (84 ezer forint) emelkedjen.

Oroszországban - még a Szovjetunióban -

1932-ben állapították meg a nyugdíjkorhatárt, amelyhez azóta nem nyúltak.

Sokakban az kelt felháborodást, hogy a felemelt nyugdíjkorhatár a férfiaknál eléri a jelenlegi várható élettartam határát, de a lakosság ragaszkodik a korábban elért szociális vívmányok megtartásához is.