Sargentini a Hamász nevű muszlim terrorszervezetnek is hízelgett

SARGENTINI, Judith
Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Vágólapra másolva!
Mint ismeretes, Judith Sargentini többek közt „zsidók és a zsidó tulajdon” ellen elkövetett erőszakos cselekményekkel vádolta meg természetesen minden alap nélkül hazánkat, szélsőségesen hazug jelentésében. Ráadásul, ahogy arról korábban beszámoltunk, épp Sargentini, valamint holland pártja, a Groenlinks tett tanúbizonyságot több ízben is antiszemitizmusáról, Izrael-ellenességéről. Az alábbiakban bemutatunk egy dokumentumot, amelyben Sargentini egyértelmű gesztust tett a Hamász nevű Izrael-ellenes, muszlim terrorszervezet felé, amikor aláírásával is támogatta a petíciót, amelyben a szervezettel történő párbeszédre hívták a holland kormányt és az EU-t, kivívva ezzel számos holland zsidó szervezet haragját.
Vágólapra másolva!

Sargentini hazug jelentésében többek közt antiszemitizmussal vádolta hazánkat, holott épp a sorosista EP-képviselő nemcsak Izrael-ellenes megnyilvánulásaival, hanem egy muszlim terrorszervezet, a Hamász pártolásával is felhívta magára figyelmet.

A Magyarországot támadó EP-képviselő több gesztust is tett a Hamász nevű terrorszervezet irányába

2010-ben Sargentini kisasszony aláírt egy petíciót, amelyben arra szólítják fel a holland kormányt és az Európai Uniót, hogy folytasson párbeszédet elsősorban a Hamász nevű palesztin terrorszervezettel, hiszen szerintük csak így oldható meg a közel-keleti konfliktus.

A petíció miatt több holland zsidó szervezet is felháborodottságának adott hangot.

„Tárgyalásokat kell folytatni a Hamásszal.” A hazánkat antiszemitizmussal vádoló Sargentini is aláírta Forrás: Origo

A Hamászról tudni kell, hogy a palesztin szunnita, katonai csoportot számos ország, így az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada és a Sargentini által egekig magasztalt Európai Unió is terrorszervezetnek minősítette.

Alapító Kartájukban kiemelik, hogy

Nevükhöz számos zsidók elleni terrortámadás, merénylet, gyilkosság kötődik. Nos, Sargentini egy ilyen szervezettel történő párbeszédet támogatott volna.

Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

Nem csak ez volt az egyetlen gesztus, amit a Hamász felé tett Sargentini, hiszen ahogy arról korábban az Origo is beszámolt:

Sargentini szóvivője 2011-ben „sajnálatát” fejezte ki, amiért a baloldali holland politikus nem lehetett ott a Gázába fegyvereket is csempésző szélsőbaloldali, blokádtörő hajó utasai között.


Ugyan nem világos, hogy Sargentini jelenléte melyik hajón merült fel, ám a tény, hogy sajnálkozását fejezte ki, amiért a Hamász nevű terrorszervezet számára fegyvereket is szállító hajók egyikén nem lehetett ott, beszédes.

Sargentini EP-tevékenységének átvizsgálása is hasonló eredményeket hoz

Már 2012 márciusában Izrael-ellenes közös állásfoglalásra irányuló indítványt írt alá az EP-ben a zöldpárti politikus, amelyben rendkívüli egyoldalúsággal támadja Izraelt két palesztin televízió „megszállása” miatt, holott mint az az izraeli minisztérium közleményéből kiderült, a palesztin televíziók olyan frekvenciákat használtak, amelyek megsértették az izraeli-palesztin megállapodást, és zavarták a repülőgépek közötti kommunikációt.

Egy másik, ugyanazon évben kiadott indítványban Sargentiniék az 1967-es határok mögé szorították volna vissza Izraelt, és minden, a Közel-Keleten kialakult konfliktus okaként Izraelt okolják, elhallgatva a másik oldal érveit.


Egy következő, 2012. decemberi dokumentumban még keményebben nekimegy Izraelnek Soros megbízható szövetségese és társai, hiszen ebben a dokumentumban már EU és Izrael közötti kapcsolatok fejlesztését, így az EU-Mediterrán közötti ideiglenes kereskedelmi és együttműködési társulási megállapodást függesztették volna fel a palesztinokkal kialakult helyzet miatt.

2014 őszén állásfoglalásra irányuló indítványon találjuk a nevét (az LMP-s sorosista Meszerics Tamással együtt), mely szerint Izrael „szándékosan és válogatás nélkül” támad civil intézményeket Gázában, s mely szöveg

Mondani sem kell, hogy ezekből a rágalmakból egy szó sem igaz.
Az indítvány az 1967-es határok mögé szorította volna Izraelt: ez nemcsak Kelet-Jeruzsálem elvesztését jelentené a zsidó államnak, de a súlyosan instabil Golán-fennsíkot is elvette volna Izraeltől, melynek túloldalán éveken át az Iszlám Állam tanyázott. A Sargentini által is támogatott szöveg továbbá fegyverembargó alá helyezte volna Izraelt.

Tegyük hozzá, hogy a Sargentini már a fenti dokumentumokban előszeretettel hivatkozott a sorosista szervezetek Közel-Keletre vonatkozó dokumentumaira: így Human Rights Watch és az Amnesy International nyilatkozataira, amelyek nyilvánvalóan a szintén Izrael-ellenes Soros György érdekeit képviselték.

Berlin, 2017. június 8. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

A fentiek alapján nem csoda, hogy 2014. szeptemberi Állásfoglalásra irányuló indítványukban úgy fogalmaznak:

„Kiemeli Izrael mint megszálló hatalom felelősségét, hogy tiszteletben tartsa a nemzetközi humanitárius jogot és az emberi jogokat.” Holott épp a Hamász rabolt el és ölt meg 2014 nyarán – azaz pár hónappal korábban – három izraeli tinédzsert.

Már itt is jól látszódott Sargentini egyoldalúsága, kettős mércéje.

Sargentini pártja is antiszemita elhajlásokat mutat

Ahogy azt már korábban megírtuk, a GroenLinks („Zöld Baloldaliak”, Zöld Baloldal) azaz Sargentini pártja egy szélsőbaloldali holland párt.
1989-ben jött létre különböző pártok, köztük a holland Kommunista Párt fúziójából.
Az antiszemitizmus már a kezdetektől jelen volt a párt életében (ami nem meglepő, a kommunista pártok szovjet mintára Izrael-gyűlölők és palesztinbarátok voltak).

1994-ben a zöldek vezetője a muszlim vallású Mohamed Rabbae volt, aki egy interjújában nyíltan „Izrael ügynökének” nevezte Geert Wilders bevándorlásellenes jobboldali holland politikust.


2002-ben pedig zsidókat vertek meg egy olyan amszterdami Izrael-ellenes rendezvényen, ahol a párt több képviselője is felszólalt.

Mivel a tüntetésre értelemszerűen számos muszlim bevándorló is elment, ezért a vonatkozó szakirodalom feljegyzi, hogy marokkói fiatal migránsok is részt vettek a verekedésben.

A rendezvényen egyesek azt énekelték, hogy „Hamász, Hamász, minden zsidóval a gázba”.


A Magyarországot gyalázó Sargentini nem határolódott el a zsidók elgázosítását követelő marokkói migránsoktól.

A fenti álláspontok pedig a 2010-es évekre sem csillapodtak. 2015-ben Rutger Groot Wassink, a Zöld Baloldal amszterdami frakcióvezetője központi szerepet játszott azon kampányban, mely Tel-Aviv és Amszterdam testvérvárosi megállapodása ellen zajlott.
A megállapodás végül nem jött létre, és Wassink elmondta, hogy ennek addig kell így maradnia, „míg Izrael megszállva tartja Palesztinát”.

Szavait nem lehet másképp értelmezni, mint hogy egész Izrael létét jogtalannak tartja.

Tavaly a párt parlamenti képviselője, Rik Grashoff és a szocialista Harry van Bommel 2017-ben beadtak egy javaslatot, hogy az Európai Unió bontsa fel 2000-es együttműködési szerződését Izraellel.


Érvelésük szerint a közel-keleti helyzet egyenlőtlensége okán „Hollandiának jobban kell támogatnia a palesztin állam elérését és gazdaságilag a palesztinokkal kell együttműködnie”. Igaz, ez olyan szempontból nem meglepő, hogy a párt egy belső határozatában már 2016-ban is tisztázta, hogy az együttműködési szerződés felbontása mellett áll.