Frontálisan karambolozott egy kisbusz és egy teherautó Oroszországban

Vágólapra másolva!
Leggalább tizenhárom ember meghalt csütörtökön egy kisbusz és egy teherautó frontális ütközésében Oroszországban, az Urál-hegységtől nyugatra fekvő Csuvasföldön - közölték helyi egészségügyi szolgálatok.
Vágólapra másolva!

A hatóságok szerint hét embert kellett kórházba szállítani, négyük állapota súlyos. A teherautó sofőrje és a kisbusz egyik utasa csak ambuláns ellátásra szorult.

A halottak mind a Kanas és Moszkva között menetrendszerűen közlekedő kisbusz utasai voltak.

A Fiat márkájú járművön összesen 21-en utaztak.
Az első információk szerint a teherautó tért át a kisbusz sávjába, és ezután ütköztek. A hatóságok vizsgálatot rendeltek el az ügyben.