Soros György Ukrajnában: a spekulánst személyesen tüntette ki az elnök

Vágólapra másolva!
Nem lehet véletlen a magyar kisebbség elleni folyamatos támadás Ukrajnában. Lehet, hogy amiatt kapjuk ezt a nyakunkba, mert a magyar kormány lebuktatta a Soros-hálózatot? Mindenesetre érdekes tény, hogy a jelenlegi ukrán vezetés több kedves gesztust tett az álfilantróp irányába, például a legmagasabb állami kitüntetésben részesítették Soros Györgyöt 2015-ben.
Vágólapra másolva!

Mint emlékezetes, az utóbbi hetekben-hónapokban rendkívül agresszív és barátságtalan támadások jellemezték Ukrajna Magyarország és a kárpátaljai magyarság felé tett gesztusait.


Ennek kiéleződéséhez könnyen segíthetett az is, hogy a magyar kormány leleplezte a Soros-hálózatot, és elsőként lépett fel, az álfilantróp tőzsdespekuláns által tervezett és tollba mondott bevándorláspolitika ellen.

Ez pedig könnyen előfordulhat, hogy sérti a jelenlegi ukrán kormányzatot, hiszen utóbbi számos ponton köthető Soros Györgyhöz, és számos kedves gesztust is tettek Soros irányába.

Soros György Forrás: AFP/SOOC/Alexandros Michailidis

Soros Györgyöt a külföldieknek adható legmagasabb állami kitüntetéssel, a Szabadság Érdemrenddel tüntette ki Petro Porosenko ukrán elnök 2015 novemberében, vagyis nem sokkal a Maidan-i forradalom után.


A hivatalos indoklás szerint az üzletember az érdemrendet

kapta.

Forrás: Origo

Porosenko szerint Soros jelentős mértékben hozzájárult Ukrajna demokratikus fejlődéséhez az általa 1989-ben létrehozott Reneszánsz Alapítvány révén.

Vagyis az új elnöknek egyik első dolga volt kitüntetni az akkor már rossz hírű spekulánst, így könnyen meglehet, hogy hazánk és a 150 ezres magyar kisebbség Kárpátalján a fentiek miatt is az ukrán kormány célkeresztjébe került.

Mindenesetre elgondolkodtató az is, hogy Soros "kivételt tett" Ukrajnával, hiszen nem szokott elfogadni állami kitüntetést egyetlen országtól sem. Így Ukrajna számára is kivételesen fontos volt.