Minden eddiginél nagyobb gazdaságfejlesztési támogatást kap a kárpátaljai magyarság

Magyar Levente rendkívüli doorstep sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Elérte a 17 milliárd forintot a kárpátaljai magyarságnak a magyar kormány által az elmúlt két év során nyújtott gazdaságfejlesztési támogatások összege, de tekintettel a jelenlegi nehéz helyzetére a magyar közösség jövőre az eddiginél is nagyobb támogatásra számíthat - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Beregszászon.
Vágólapra másolva!

Magyar Levente a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán részt vett a magyar kormány által támogatott Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program újabb mezőgazdasági pályázatkiírása közel 800 nyertesével közösen tartott szerződés-aláírási ünnepségen.

Magyar Levente Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nyertes magyar vállalkozókat köszöntő beszédében az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy

többedik alkalommal írnak alá szerződést támogatásában részesülő kárpátaljai magyar vállalkozókkal.

A szülőföldön maradást és a gazdasági életben való boldogulást a magyar állam forintmilliárdokkal támogatja Kárpátalján, így

- tette hozzá.

Hangsúlyozta, "tekintettel a kárpátaljai magyarság nehéz helyzetére, ez a program 2019-ben bővülni fog, az eddiginél is nagyobb támogatásra számíthat a közösség."

Magyar Levente sajnálatosnak nevezte, hogy

az ukrán hatóságok támadást intéztek az Egán Ede gazdaságfejlesztési program ellen,

olyan valótlanságokat terjesztve, hogy itt valamiféle szeparatista törekvések finanszírozásáról van szó.

"Szeretnék mindenkit megnyugtatni, a programmal szemben több mint fél éve folyó vizsgálat odáig sem jutott, hogy akár egyetlen konkrét gyanút megfogalmazott volna, ami egyértelműen bizonyítja, a híresztelések teljességgel alaptalanok" - hangsúlyozta az államtitkár.

Emellett - folytatta - az elmúlt időszakban a kárpátaljai magyar közösségtől több szerzett jogot is megpróbáltak elvenni.

- szögezte le, megjegyezve: minél nagyobb a baj, annál nagyobb mértékű a támogatás.

A külgazdasági és külügyi tárca államtitkára hangsúlyozta: "Ha van ország, ha van nép, amelyik érdekelt abban, hogy Ukrajna erős legyen, az Magyarország és a magyar nép, hiszen minél erősebb, gazdagabb, szuverénebb és függetlenebb Ukrajna, annál jobb Magyarországnak, annál jobb a kárpátaljai magyarságnak."

Magyarország azt kívánja, hogy Ukrajnának sikerüljön legyőznie a nehézségeket, leküzdenie a kihívásokat, amihez továbbra is minden támogatást megad, és csak annyit kér, hogy a kárpátaljai magyarság békességben, jogait megtartva élhessen - húzta alá Magyar Levente.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője beszédében

Hozzáfűzte, a kárpátaljai magyar közösség iránti bizalom jele volt, hogy a magyar kormány elindította a gazdaságfejlesztési programot Kárpátalján.

Hogy ez a bizalom nem volt alaptalan, azt a kárpátaljai magyarság azzal bizonyította, hogy ebben a számára nehéz időszakban is élni tudott a felkínált lehetőséggel, illetve, hogy Kárpátalján van elegendő magyar vállalkozó, aki fejleszteni akarja vállalkozását a maga, családja, Kárpátalja és Ukrajna javára - mondta.

A KMKSZ elnöke megköszönte a pályázóknak a bátorságot, hogy részt vesznek a gazdaságfejlesztési programban annak ellenére, hogy

az ukrán hatóságok igyekeznek megfélemlíteni a magyar vállalkozókat sajtótámadásokkal és sokuk beidézésével kihallgatásra.

Úgy vélte, az ukrán hatalom téves utakon jár, amikor vegzálja a magyar vállalkozókat, hiszen az ő kötelessége lenne a kis- és középvállalkozások támogatása.