Magyarország készen áll megvédeni az igazát

Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára
Budapest, 2018. május 22. Varga Judit, a Miniszterelnökség államtitkára, miután átvette a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (hátul) az Országház Vadásztermében 2018. május 22-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára szerint nyomást akarnak gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára – írja a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

– fogalmazott a lapnak Varga Judit a Magyarországgal szemben indított jogállamisági eljárással kapcsolatban.

Varga Judit Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára egyúttal megerősítette, hogy az osztrák elnökség feladata lesz dönteni arról, hogy az eljárást kezdeményező Európai Parlament (EP) részese lehet-e a Tanács előtt zajló folyamatnak.

– hangsúlyozta az államtitkár.

Nem szabad elfelejteni, hogy ez a jelentés a brüsszeli bevándorláspárti többség támadása a bevándorlásellenes Magyarország ellen.

Judith Sargentini, a hazánkkal szemben a hetes cikkelyt elindító határozat jelentéstevője kevésbé meglepő módon az EP további szerepvállalását szorgalmazza.

Varga Judit államtitkár, bár nem nevezte meg név szerint a parlamenti szerepvállalást sürgető tagállamokat, a Magyar Időknek elmondta:

egyértelműen a magyar migrációs állásponttal egyet nem értő EU-országokról van szó.

Arra a felvetésre, hogy a jövő évi európai parlamenti választások kimenetelétől függően, hazánk számára akár pozitív is lehet az EP bevonása, úgy fogalmazott, hogy az európai választások még nagyon messze vannak, így felesleges lenne politikai taktikázásba bocsátkozni egy ilyen eljárási kérdés tekintetében.

Az eljárásban az Általános Ügyek Tanácsának (ÁÜT) keddi ülésén írásos tájékoztatást kértek a magyar kormánytól, ám Varga Judit egyelőre nem nevezett meg pontos időpontot a dokumentum elkészítésével kapcsolatban.

Nincs szigorú időkeret, hiszen teljesen ismeretlen terepen járunk, az ÁÜT napirendjén először szerepel a hetes cikkely szerinti eljárás – mondta, hozzátéve, hogy ezzel az osztrák elnökség is tisztában van, és nemcsak Magyarország jár az emlegetett ismeretlen terepen, hanem az eljárás valamennyi résztvevője.

– jelentette ki Varga Judit.