A román bíróság elutasította egy erdélyi iskola épületének visszaszolgáltatását

Vágólapra másolva!
A Gyulafehérvári Táblabíróság első fokon elutasította a gyulafehérvári egykori Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnázium épületének visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak - közölte a táblabíróság szóvivője.
Vágólapra másolva!

A gyulafehérvári várban álló egykori katolikus iskolaépület jelenleg a kizárólag román tannyelvű 1918 December Elseje Tudományegyetem főépületéül szolgál.

A gyulafehérvári római katolikus érsekség restitúciós kérelmét tavaly novemberben utasította el az országos restitúciós bizottság

arra hivatkozva, hogy a római katolikus egyház nem jogutódja a Római Katolikus Státus Tanulmányi Alapjának, amelyre az iskolaépületet egykor telekkönyvezték.

A restitúciós bizottság úgy vélte, hogy a Tanulmányi Alap az államosítás előtt is a román állam tulajdonában volt, és az egyház csupán a kezelője volt ennek az alapnak.

Komáromi Attila, a római katolikus egyház ügyvédje elmondta,

A per során többek között a román állam és a Szentszék által 1940-ben kötött konkordátumra hivatkozott, mely a Római Katolikus Státust a római katolikus püspökség (jelenlegi érsekséghez) egyik szerveként ismeri el - tette hozzá.

A visszaszolgáltatást elutasító első fokú ítélet ellen az indoklás kikézbesítésétől számított 15 napon belül lehet fellebbezést benyújtani.