Itt az utolsó svéd többségű generáció

Vágólapra másolva!
A svéd demokrata Stefan Borg szerint gyerekeik valószínűleg az utolsó nemzedék, amely egy svéd többségű országban él. Eközben szélsőséges méreteket ölt a liberális véleményterror a skandináv államban. Egy amerikai professzor asszonynak visszavonták egy konferenciára való meghívását, mert politikailag nem eléggé korrekt eredményekről írt korábbi tanulmányában. 
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időben meglehetősen sok negatív hír látott napvilágot Svédországgal kapcsolatban, ahol elszaporodtak az erőszakos bűncselekmények, a szexuális zaklatások, az iskolai erőszak, a no-go zónák világában párhuzamos társadalomban élők életvitele, az eszement politikailag korrekt megfeleléskényszer, és sorolhatnánk. Stefan Borg egy svéd kisvárosban, Hörbyben vezeti az ottani demokratákat, most azonban felfüggeszti jelöltségét a városi tanács élére, ugyanis nem tetszett az ottani véleménydiktátoroknak, hogy Borg egy oroszbarát Facebook-csoport tagja, és Oroszországról pozitív hangnemben mert írni, valamint megkérdőjelezi „az olyan svéd értékeket”, mint amilyen a meleg büszkeség szivárványzászlója.

Személyét olyannyira bemocskolta a svéd szélsőliberális sajtó, hogy inkább nem indul el a választáson,

mert lehetetlen így a fontos dolgokra koncentrálni, mint Hörby jövője, és az a politika, amit a városban kívánnak folytatni. Az egyik Facebook-posztjában kikelt a nekrofilok, a pedofilok és több más deviancia ellen is, de az egyik legnagyobb „hibája” az alábbi mondat lehetett:

Márpedig egy ilyen kijelentés a liberális demokrácia egyik fellegvárában ma már nem bocsánatos bűn.

Nem mehet a konferenciára, mert nem eléggé korrekt politikailag

Nem úszta meg a neves amerikai professzor asszony, Linda Gottfredson klinikai pszichológus sem, akinek a meghívását visszavonták a „Need for Change” nevű oktatásügyi konferenciára, melyet még október elején tartottak Göteborgban. A meghívást azért vonták vissza, mert a szervezők tiltakozó leveleket kaptak kifogásolva a tudós hölgy egyik kutatását, amelyben tudományosan kimutatta, hogy különböző csoportok és egyének között jelentős különbségek vannak az IQ-t tekintve. Ráadásul kiállt azon elmélet mellett, miszerint az IQ jelentős tényező a sikeresség előrejelzésében a társadalomban betöltött pozíciókat tekintve.

A tudós tehát nem hagyta annyiban, válaszlevelében gyalázatosnak és tudományellenes tettként minősíti a meghívás visszavonását.