Elhalasztották az ítélethirdetést egy erdélyi iskola visszaszolgáltatási perében

Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Kollégium
Sepsiszentgyörgy, 2014. november 13. A 155 éves a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épülete 2014. november 13-án. MTI Fotó: Kátai Edit
Vágólapra másolva!
November 8-ra halasztotta az ítélethirdetést a román legfelsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek a visszaszolgáltatási perében - közölte a bíróság szóvivője. Közben folytatódik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium magyar feliratai elleni támadássorozat is.
Vágólapra másolva!

A Székelyföld egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott tanintézet épületeit az 1948-as kommunista államosítás során a református egyháztól vették el.

A román állam 2002-ben visszaszolgáltatta az ingatlanokat a református egyháznak.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épülete Forrás: MTI/Kátai Edit

Később azonban, egy feljelentés nyomán a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) büntetőpert indított a visszaszolgáltatási kérelmet elbíráló bizottság tagjai ellen, akiket 2014 novemberében jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek,

az ingatlanokat pedig újra államosították.

Az egyház újabb restitúciós kérését 2016 májusában elutasította a restitúciós bizottság.

Az elutasító határozat megsemmisítéséért indított perben első fokon eljáró brassói táblabíróság nem fogadta el az egyház érveit.

A legfelsőbb bíróság a Brassóban 2016 decemberében hozott ítélet ellen benyújtott egyházi fellebbezés ügyében hirdet ítéletet.

A restitúciós perben a bírói testület jogerős ítéletet hoz.

Már a magyar feiratot is támadják a Székely Mikó Kollégium épületén

Közben folytatódik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium magyar feliratai elleni támadássorozat is a Maszol információi alapján.

A hivatásos feljelentőként ismert szélsőjobboldali, valószínűleg a román titkosszolgálatnak (SRI) dolgozó Dan Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület

a nagynevű sepsiszentgyörgyi iskola épületének homlokzatán lévő történelmi feliratot is el szeretné távolíttatni.

Erről Antal Árpád helyi polgármester számolt be ajtótájékoztatóján, ahol elmondta, hogy az ügyben pénteken lesz az első bírósági tárgyalás.

„Ebben a kérdésben a rettenetesen rosszul értelmezett romániai jogszabályok is a mi oldalunkon állnak, hiszen régi fényképekkel, képeslapokkal tudjuk bizonyítani, hogy

a műemlék épület homlokzatán már építésekor ott volt a Székely Mikó Kollégium felirat.

Ezt a kommunisták eltávolították, majd az épület felújításakor került ismét elő" – mondta Antal Árpád.

Hozzátette: létezik egy világos jogszabály, amely szerint a műemléképületeken a bizonyítható, eredeti állapotot kell visszaállítani, ez történt meg a Székely Mikó Kollégium iskola épülete esetében is, így az évszázados felirat a homlokzat eleme.