Néhány hónapig álomba illőnek tűnt a 26 éves Devon Brown és a 32 éves John McLaughlin kapcsolata, de a nőnek hamar rá kellett jönnie, hogy barátja romantikusnak tűnő gesztusai mögött valójában beteges féltékenység áll. A férfi féltette párját a munkatársaitól, a közös barátoktól, de még saját apjától is. A legdurvább talán az volt, amikor egyik éjjel összebilincselte magukat, hogy a nő ne tudjon elszökni, mialatt ő alszik.

A fiatal pár az angliai Wigonban élt. Tavaly nyáron ismerkedtek meg, és bár a nő a The Sunnak bevallotta, hogy kezdetektől furcsának tartotta a férfi viselkedését, de eleinte betudta annak, hogy bizonytalan a kapcsolatukban.

Addig szinte semmi gyanús nem történt, amíg fél év múlva össze nem költöztek. A nő azt mesélte, McLaughlin mindennap érte ment munka után, hogy ellenőrizhesse, kivel beszélget és találkozik. A férfi egyaránt gyanakodott a szomszédra, a nő munkatársaira, barátaira, sőt még saját apjával is meggyanúsította.

Forrás: Thinkstock

Idővel kamerákat szerelt a házba, hogy lássa, merre jár a barátnője. Feltörte a telefonját, és még arra is képes volt, hogy egész nap a nő munkahelyén álljon lesben, hátha rajtakapja. A legdurvább az volt, amikor McLaughlin kitalálta: az ágyhoz bilincseli párját, nehogy kiszökjön, amíg ő alszik.

Brown májusban úgy döntött, nem folytatja tovább ezt a beteges kapcsolatot. A szakítás hírére a férfi annyira bedühödött, hogy ki kellett hívni a rendőröket a veszekedő párhoz.

McLaughlin hamarosan bíróság elé áll, amiért rátámadt barátnőjére, és korlátozta őt a szabadságában.