Kalózok hurcoltak el több lengyelt egy hajóról Nigéria partjainál

Vágólapra másolva!
Kalózok tizenegy főt, köztük nyolc lengyel állampolgárt hurcoltak el az MV Pomerania Sky nevű konténerhajó legénységének tagjai közül Nigéria partjai előtt.
Vágólapra másolva!

A tengeri rablók helyi idő szerint szombat reggel csaptak le a nigériai Onne kikötőjébe tartó Pomerania Skyra - közölte hajót üzemeltető Midocean nevű vállalat és a lengyel hírügynökség.

A legénység további kilenc tagja sértetlenül a fedélzeten maradhatott.

A Midocean szerint elsődleges fontossággal bír a legénység foglyul ejtett tagjainak mielőbbi szabadon engedése, és e célból szorosan együttműködnek partnereikkel és a helyi hatóságokkal.

Az érintettek családtagjait folyamatosan tájékoztatják a fejleményekről.

A vállalat tájékoztatása szerint a Pomerania Sky időközben biztonságos vizekre ért.

A nigériai rendőrség és haditengerészet ugyanakkor egyelőre nem reagált a megkeresésekre.

A Midocean nem közölte az elhurcoltak állampolgárságát, azonban a PAP lengyel hírügynökség Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszterre hivatkozva azt közölte, nyolcan közülük lengyel állampolgárok. Három társuk nemzetisége viszont továbbra sem ismeretes.

A szomáliai kalózok főbb csoportjainak felszámolását követően a tengeri bűnözés súlypontja a Guineai-öböl térségére helyeződött át Afrikában.

Az idei év kezdete óta több mint száz incidenst regisztráltak. A kalózok rendszerint váltságdíjat követelnek az elraboltakért, akiket általában nem ölnek meg.