Több mint tízezer migráns érkezett Spanyolországba októberben

2018.10.30. 18:28

A migránsok Európába vezető útvonala egyre inkább Spanyolország felé tolódik. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) keddi jelentése szerint az öt éve tartó menekülthullám során az idén októberben haladta meg első alkalommal a tízezret az egy hónap alatt Spanyolországba érkező migránsok száma.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint október 28-ig 10 042 újonnan érkezett migránst regisztrált spanyol területen, miközben Olaszországba ugyanebben az időszakban 1003-at, Görögországban pedig 3338-at dokumentált a szervezet.

Az idén eddig mintegy 100 ezer migráns érte el Európát a Földközi-tengeren keresztül, csaknem a felük Spanyolországban ért partot.

Az IOM jelentésében kitér arra is, hogy az idén ezzel több migráns érkezett Spanyolországba, mint a 2015-ös, 2016-os és 2017-es évben együttvéve.

IllusztrációForrás: AFP/Ander Gillenea

Az újonnan érkezők száma ráadásul a szervezet szerint folyamatosan nő: szeptemberben naponta átlagosan 270 embert regisztráltak, októberben ez a szám már 360-ra gyarapodott.

Az IOM ugyanakkor hangsúlyozta, hogy összességében az Európát elérő migránsok száma a korábbi évekhez képest jelentősen csökkent.