Érdemrendet kapott a román védelmi minisztertől egy erdélyi magyar hegymászó

Vágólapra másolva!
Érdeméremmel tüntette ki Török Zsolt aradi magyar hegymászót Mihai Fifor román védelmi miniszter - közölte szombaton az Agerpres hírügynökség. A hegymászó két társával október 18-án jutott fel a Mount Everest szomszédságában álló 7161 méter magas Pumori-csúcsra.
Vágólapra másolva!

A Románia jó hírének terjesztéséért megítélt díjat személyesen Mihai Fifor adta át az aradi várban pénteken Török Zsoltnak.

A miniszter kijelentette: a román hadsereg mindig támogatni fogja azokat a hegymászókat, akik nagy erőfeszítéseket tesznek Románia jó hírének a terjesztéséért.

A Török Zsolt, Teofil Vlad és Romeo Popa összetételű romániai csoport többek között a román Nemzeti Védelmi Minisztérium támogatásával vett részt idén ősszel egy expedíción a Himalája hegységben.

A csapat tagjai október 18-án jutottak fel a Mount Everest szomszédságában álló 7161 méter magas Pumori-csúcsra.

Forrás: Facebook Török Zsolt

Török Zsolt felidézte: annyira kegyetlenek voltak a körülmények, hogy személyesen nem tudott örvendeni a csúcshódítás pillanatának, de annak a tudata sarkallta, hogy sok romániai számára ez a beteljesülés pillanata lesz.

Török Zsolt hozzátette: a világ egyik legnehezebb magashegyi útvonalán jutottak fel a Pumori-csúcsra.

Török Zsolt vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót, amely feljutott a Himalájában a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára. Máig ez a romániai alpinizmus egyik legnagyobb teljesítménye.