Az amerikaiak 80%-ának elege van a politikai korrektségből

nem hall, nem lát, nem beszél, illusztáció
Vágólapra másolva!
Úgy látszik, hogy a politikai korrektség (PC) hazájában sem lelkesednek az emberek a politikai korrektségért, mely inkább gúzsba köt, mint felszabadít. A törpe kisebbség persze főgonosznak tartja a PC-t nem gyakorlókat, azonban egy új kutatás szerint a baloldali beállítottságúak és a kisebbségek túlnyomó többsége is elutasítja a politikai korrektséget. A kutatást az amerikai The Atlantic készítette, a Mandiner és a PestiSrácok szemlézték az eredményét.
Vágólapra másolva!

Sokan úgy gondolják, hogy az amerikai társadalom két nagy táborra oszlik a politikai korrektség kérdésében, a konzervatív jobboldal támogatói alapvetően elutasítják, a baloldali, liberális szimpatizánsok pedig egyetértenek a polkorrekt beszéddel.

A politikai korrektség illusztrációja Forrás: Shutterstock

A More in Common nevű szervezet által publikált kutatás szerint azonban egyáltalán nem ezt a képet látjuk. A felmérés alapjául 8000 mélyinterjú szolgált, ez pedig viszonylag világosan megmutatja nekünk az arányokat.

A kutatás eredményei rávilágítanak arra, hogy

Ha azt nézzük, hogy ebben benne van mindenki, baloldali, jobboldali, fekete, fehér, ázsiai, akkor talán sokaknak meglepő ez a rendkívül magas arány.

A kutatás alapján a konzervatív népesség aránya 25 százalék, a baloldali, úgynevezett progresszív aktivisták aránya 8 százalék, a döntő többség pedig a politikából kiábrándult emberek halmaza.

Az elkötelezett konzervatívok 97 százaléka véli problémásnak a politikai korrektséget, míg a hagyományos liberálisok között ez a szám 61 százalék.

Egyedül a progresszív aktivisták állnak ki többségükben a PC mellett, de közülük is 30 százalék úgy gondolja, hogy az gondot jelent.

Leginkább az indián származásúak utalják a politikai korrektséget

A fehérek 79 százaléka ellenzi a PC-t, míg az ázsiaiak 82, a spanyol ajkú (hispanic) amerikaiak 87, és az őslakos amerikaiaknak pedig 88 százaléka.

Még a politikai korrektséget leginkább támogató feketék 75 százaléka is a polkorrektség ellen van.

Az egyik megkérdezett őslakos indián a következőképpen fejtette ki sokak gondolatát:

Valóban ez lehet a kulcs, mert az emberek már meg sem mernek szólalni, nehogy megsértsenek valakit. A túlzásba vitt egyenlőségesdi, a folyamatos polkorrekt igazodási kényszer felőrli a társadalmat, teljesen mindegy, hogy fehérek, feketék, indiánok, ázsiaiak, bal- vagy jobboldaliak.

Az elemzés szerint a jövedelem már inkább meghatározó az igazodási rendszerben. Míg az 50 ezer dollárnál kevesebbet kereső válaszadók 83 százaléka ellenzi a politikai korrektséget, addig az 100 ezer dollár felett keresőknek csupán a 70 százaléka ellenzi azt. Közben a

felsőoktatásban részt nem vettek 87 százaléka gondolja azt, hogy a politikai korrektség problémássá vált, addig a diplomásaknak csupán 66 százaléka véli így.

Sajátos módon tehát a tőkeellenes baloldal érveit a gazdag amerikaiak inkább érzik a magukénak, mint a szegényebbek.

A kutatás azt is megmutatta, hogy ezek az emberek nagyrészt diplomás, fehér és gazdag emberek.

Manapság ismét egyre népszerűbb a fehérek szidása Amerikában.

A ma esedékes félidős választásokat megelőző kampányban többször került elő a fehér férfi, mint az agresszió, a szélsőség egyik definíciója.

Ez a felmérés viszont éppen azt mutatja, hogy a PC nem az elnyomottak kiváltsága, hanem a gazdag fehér népesség nagyrészt homogén rétege jár élen a polkorrekt viselkedésben.

Ehhez képest

manapság a liberális szócsövek szerint fehér férfinak lenni egyenlő a bűnnel.

Ezt a borzasztóan hamis és gusztustalan képet sulykolják a társadalom agyába, azonban egyre többen veszik észre, hogy valami nagyon nem stimmel és fölösleges önmagát utálni csak a fehér bőrszín miatt.

Ami viszont egyértelmű rasszizmus, hiszen valakit a fehér bőrszínéért elítélni nem éppen politikailag korrekt hozzáállás.

A politikai korrektség szokásos rövidítése PC [píszí], az eredeti angol political correctness kifejezés alapján) olyan nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. Az angol kifejezés amerikai közvetítéssel terjedt el a világban. A politikai korrektség a tartós hatalom biztosításának az eszköze. A kritikai elmélet célja egy nemzeti öntudatától megfosztott, hiányos műveltséggel rendelkező, nyelvében korlátozott, történelmétől, és kultúrájától elidegenített, egymástól elszigetelt, saját véleménnyel nem rendelkező embercsoport kialakítása. Az ideális politikailag korrekt viselkedés ezek szerint, a szűk hatalmi csoport üres jelszavainak vezényszóra történő ismétlése. A politikai korrektségnek nincs tényleges tárgya. A kisebbségeknek, a munkahelyeken, és a közéletben való arányos képviselete, és a sértő, és nyilvánvalóan kerülendő szavaknak a közhasználatból való kiiktatása minden további nélkül megvalósítható a társadalom általános gazdasági, és kulturális felemelkedésének keretében. A másokra nyilvánvalóan sértő kifejezések száma egy meghatározott időben egyetlen kultúrában sem több, mint tíz, vagy húsz szó. Mindennek ellenére, a politikai korrektség ma, a neoliberalizmus kultúrpropagandájaként terjed világszerte.