Már Ausztráliában is tombol a muszlim terrorizmus

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam vállalta magára a pénteki melbourne-i terrortámadást, amelyben egy ember vesztette életét. Ausztráliában az utóbbi években megszaporodtak a muszlim terrortámadások, és mindegyik elkövetője migránshátterű volt, és szorosan kötődött az Iszlám Államhoz. Úgy tűnik, már a déli szuperkontinens sincs biztonságban.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam vállalta magára azt a terrorcselekményként Melbourne-ben, amelynek elkövetője nekivezette autóját egy bevásárlóközpontnak, majd az utcán megkéselt több embert, egyiküket halálosan. Az incidens a délkelet-ausztráliai nagyváros központi üzleti negyedében történt.

A férfi gépkocsijával nekiment az épületnek, az autó lángra kapott. Ezután késsel támadt a járókelőkre, és nekirontott a helyszínre érkező rendőröknek is. A rendőrök a támadóra rálőttek, és súlyosan megsebesítették. A férfit válságos állapotban szállították kórházba, ahol belehalt sebesüléseibe.

Az Iszlám Állam áll az újabb ausztráliai terrortámadás mögött Forrás: AFP/William West

Ausztráliában radikalizálódott

Ausztráliát eddig nem úgy ismertük, ahol a muszlim terrorizmus felütötte volna a fejét. A déli kontinensen meglehetősen szigorú bevándorláspolitikát folytatnak, de ennek ellenére mégsem sikerül minden terrorakciót megakadályozni. Most összegyűjtöttük, milyen merényletek történtek Ausztráliában az elmúlt években. 2001 és 2014 között egyetlen terrortámadás sem történt a szigetországban.

2014. szeptember 23-án egy 18 éves terrorista megkéselt két terrorelhárítót egy rendőrőrs mellett Melbourne külvárosában. A merénylőt később a hatóságok lelőtték. Az eljárásban kiderült, hogy az Abdul Numan Haider névre hallgató férfi felmenői Afganisztánból érkeztek a szigetországba.

A férfi Ausztráliában radikalizálódott, az Iszlám Állam zászlóját is megtalálták a lakásán.

Haider azok közé tartozott, akik megpróbáltak Afganisztánba bejutni, hogy szélsőséges szervezethez csatlakozzanak, azonban az ausztrál hatóságok nem engedték ki az országból.

Az utóbbi években megszaporodtak a terrortámadások Ausztráliában Forrás: AFP/William West

Túszdráma a kávézóban

2014. december 15-én legalább húsz, de inkább több embert ejtettek túszul az ausztrál nagyváros, Sydney üzleti negyedében, a Lindt svájci csokoládécég kávézójában. A tévék felvételein látni lehetett, hogy

a kávézóban arab nyelvű felirattal ellátott fekete zászlót emeltek a magasba a túszok, erre a túszejtők kényszerítették őket.

A fegyveres, középkorú, ősz szakállt és fejkendőt viselő túszejtő férfi valószínűleg egy Man Haron Monis nevet viselő iráni, aki 1996-ban kapott menedékjogot Ausztráliában. A rendőrség közlése szerint az incidensben hárman haltak meg: az ötven éves túszejtő, valamint egy 34 éves férfi és egy 38 éves nő. Rajtuk kívül négy ember sérült meg, köztük egy rendőr.

Az elkövető iráni férfiról volt ügyvédje azt mondta, meglehetősen elszigetelt volt, muszlim papnak tartja magát, korábban pedig már több rendőrségi ügye is volt: 2009-ben fenyegető leveleket küldött Afganisztánban megölt ausztrál katonák családtagjainak, ráadásul több mint 40 szexuális zaklatással kapcsolatos ügye is volt. A férfi egyik követelése úgy szólt, hogy a szélsőséges Iszlám Állam zászlóját vigyék el neki a kávézóba.

Ebben a kávézóban zajlott a túszdráma Forrás: AFP/William West

15 éves fiú támadt

2015. október 2-án a 15 éves iszlamista, iráni születésű Farhad Khalil Mohammad Jabar nyitott tüzet Sydney-i nyugat részén egy épület előtt a rendőrség egyik informatikusára. A Parramatta kerületben lévő központban van a gyilkossági és a kábítószeres csoport, valamint a közel-keleti szervezett bűnözéssel és a bandákkal foglalkozó osztályok. Itt dolgoznak az állam legismertebb és legjobb nyomozói. Rendőrségi források arról számoltak be, hogy több „fülest” is kaptak arról, hogy támadás készül a parramattai központ ellen, ezért minden tiszt parancsba kapta, hogy akkor is tartsa magánál a fegyverét, ha az íróasztala mögött ül.

2016. szeptember 10-én

egy iszlamista terrorista Ihsas Khan, az Új Dél Wales-i Minto településen egy parkban késsel támadt egy férfira.

A férfi a támadását azért időzítette egy nappal szeptember 11-e előtt, hogy így emlékezzen az amerikai terrortámadásra.

Saját lakásában, burkában támadt a férfire

2017. április 6-7-én egy 15 és egy 16 éves iszlamista terrorista késelt halálra egy férfit Queanbeyan városában egy vasútállomás mellett. Az elkövetők az állomás falára vérrel írták fel, hogy IS (Az Iszlám Állam egyik rövidítése). Két hónappal később

egy szomáliai születésű iszlamista Melbourne külvárosában lelőtt egy portást, majd pedig túszul ejtett egy nőt.

A rendőrség végül kiszabadította a nőt, és lelőtte a merénylőt.

A mostani melbourne-i terrortámadás előtt az utolsó merénylet idén februárban történt. Egy 24 éves bangladesi nő, aki szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal a saját lakásában késelt meg egy 56 éves férfit. A támadáskor a merénylő burkát viselt, de ennek ellenére a hatóságok később elkapták.