Robbantások Mogadishuban, sokan meghaltak

Szomália, robbantás, szálloda, Mogadishu,
Vágólapra másolva!
Három, kocsiba rejtett bomba robbant a szomáliai főváros, Mogadishu egyik szállodájánál. Eddig 19 halottról tudnak. 
Vágólapra másolva!

Rendőrségi források szerint 19 ember halt meg, közöttük hat iszlamista támadó – jelentette a dpa német hírügynökség.

– közölte korábban a Reuters brit hírügynökséggel a rendőrség.

Először két, kocsiba rejtett bomba robbant a CID-del szemben álló Sahafi szállodánál, majd a szálloda és a CID biztonsági őrei tüzet nyitottak.

Húsz perccel később egy újabb robbanás rázta meg a forgalmas utcát.

Két támadó a robbanásokban halt meg, négy másikkal, akik megpróbálták megostromolni a szomáliai elit által látogatott szállodát, a biztonsági őrök végeztek. A harmadik robbanás egy közeli parkolóban lévő autóban történt. Több áldozat a felismerhetetlenségig összeégett.

A támadásban 15 ember megsebesült.

Röviddel a támadás után al-Shabaab terrorszervezet vállalta magára a merénylet elkövetését az lázadók Andalus nevű rádiójában.

Szomáliában a 90-évek polgárháborúja óta bizonytalanság uralkodik. Afrika szarván az al-Shabaab harcol a nemzetközileg elismert kormány ellen. Az Afrikai Unió csapatai és a szomáliai hadsereg 2011-ben kiűzte a fővárosból a lázadókat, akik vidéken továbbra is aktívak.

Az Afrikai Unió katonáin kívül az Európai Unió is segíti tanácsadókkal, valamint az Egyesült Államok az al-Shabaab elleni légicsapásokkal a szomáliai hadsereget.