Andrzej Duda: A V4-nek kulcsszerepe van a migrációs válság megoldásában

Germany Berlin PRESS CONFERENCE POLITICS MEETING October 2018 Bellueve Palace BERLIN, GERMANY - OCTOBER 23: President of Poland Andrzej Duda and German President Frank Walter Steinmeier (R) (not seen) hold a joint press conference after their meeting at B
Andrzej Duda
Vágólapra másolva!
Andrzej Duda szerint a migrációs válság megmutatta, milyen fontos szerepe van a visegrádi csoportnak a nemzetközi életben – olvasható a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap szombati számában, amely a lengyel államfővel készült interjút közli.
Vágólapra másolva!

„A visegrádi négyes megszólalása a migrációs válságban erős és észszerű volt a teljesen hibás politikai koncepciók ellenében, amelyeknek akkor Európa jelentős része alávetette magát. Ma már látható, hogy ezt sajnálják, és fokozatosan kihátrálnak korábbi álláspontjuk mögül” – jelentette ki a lengyel elnök.

A négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – a támadások ellenére kitartott álláspontja mellett, és

– nyilatkozta Andrzej Duda.

Andrzej Duda Forrás: AFP/2018 Anadolu Agency/Abdulhamid Hosbas

Emlékeztetett arra, hogy a visegrádiak már korábban is hangsúlyozták, mennyire fontosnak tartják a határok jobb védelmét, a menekültek megsegítését ott, ahonnan származnak, a menekülttáborok nagyobb támogatását, az értelmes migrációs és befogadási politikát.

„Ez mind a mi 2015-ös álláspontunk, amelyeket akkor elítéltek, ma pedig egész Európa ismétli” – mutatott rá Andrzej Duda. „A visegrádi négyes ebben a nemzetközi vitában kulcsszerepet játszott” – húzta alá a lengyel államfő.