Szabadlábra helyezték a kémkedéssel gyanúsított osztrák ezredest

Vágólapra másolva!
A salzburgi bíróság elutasította kedden az osztrák ügyészség kérését, hogy tartsák előzetes őrizetben azt a nyugalmazott ezredest, akit Oroszország számára való kémkedéssel gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

Nem áll fenn a szökés veszélye, hiszen a tiszt eddig nem menekült el, noha két hónapja tud az ellene folyó nyomozásról - indokolta a döntést az illetékes bíróság, amely amúgy megalapozottnak tartja a gyanút.

A nyugalmazott ezredest múlt pénteken vették őrizetbe. A nevét nem hozták nyilvánosságra. A sajtó szerint hajlandó együttműködni a nyomozókkal.

A bíróság felügyelet alá helyezte, az útlevelét bevonták, és naponta jelentkeznie kell a rendőrségen.

Az ügyészség szerint a férfi 1992 óta államtitkokat és katonai titkokat adott át Oroszországnak.

Az osztrák hatóságok figyelmét a brit hírszerzés hívta fel rá.