Féltékenységből vágta le felesége mindkét kézfejét

balta illusztráció
Vágólapra másolva!
Tizennégy évi fegyházbüntetésre ítélte Szerpuhov város bírósága csütörtökön Dmitrij Gracsovot, aki féltékenységből baltával lecsapta feleségének mindkét kézfejét.
Vágólapra másolva!

Az elítéltre az ügyész 17 évet kért a csonkítás, emberrablás és halállal való fenyegetés miatt.

Gracsov, aki korábban többször is megverte gyerekei anyját, sőt egyszer egy hazugságdetektoros vizsgálatra is elvitte, 2017. december 11-én

összekötözte az asszonyt, kocsival egy közeli erdőbe vitte, ahol életveszélyesen megfenyegette, majd megcsonkította.

Kötéssel elszorította az asszony karját, majd a támadás után kórházba vitte, és a rendőrségen feladta magát.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Erre hivatkozva Gracsov az első fokú ítélet enyhítését kérte az Oroszországban nagy médiaérdeklődést keltő ügyben. A feleség ügyvédje súlyosbításért fellebbezett.

A nő bal kezét az orvosoknak sikerült megmenteniük,

a jobb kézfejét azonban protézissel kellett pótolni. Az illetékes körzeti megbízott ellen eljárás indult.