Terrorizmussal vádolnak egy nőt Németországban

Vágólapra másolva!
Azzal vádolnak egy német nőt, hogy tagja volt az Iszlám Államnak. Állítólag a terrorszervezet két tagjához is férjhez ment, és arra is kiképezték, hogyan kell öngyilkos merényleteket végrehajtani.
Vágólapra másolva!

A németországi Bochumban azzal vádolnak egy 26 éves német nőt, hogy tagja volt az Iszlám Államnak.

Derya Ö. 2014 februárjában utazott Szíriába, ahol csatlakozott az Iszlám Államhoz,

és hozzáment a terrorszervezet egyik harcosához, akivel még korábban az interneten ismerkedett meg. Irakban és Szíriában éltek, abból a pénzből tartották fenn magukat, amelyet az IÁ fizetett harcosainak.

A párnak gyereke is született, nem sokkal később azonban "átmenetileg elváltak", és a nő a terrorszervezetben fontos szerepet betöltő másik férfival házasodott össze, ám három héttel később ők is váltak. A válást követően a nő visszatért korábbi férjéhez.

A vizsgálat szerint a férfi kiképezte őt a lőfegyverek használatra, továbbá

birtokoltak egy robbanómellényt, amely alkalmas lehetett volna öngyilkos merénylet elkövetésére.

Derya Ö. 2017 elején hagyta el Szíriát, februárban vették őrizetbe a török határon, augusztusig Törökországban volt börtönben, ezután került vissza Németországba. Őrizetbe vételét követően csütörtökön került vizsgálati fogságba.

A vádlott teljes neve a német adatvédelmi törvények miatt nem ismert. Derya Ö. jelenleg az ötödik német nő, akit a német szövetségi ügyészség azért vett őrizetbe, mert csatlakozott az Iszlám Államhoz.