Soros György illegális pénzei után nyomoznak a román terrorellenes ügyészek

Soros György
Vágólapra másolva!
Nyomoz a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Romániában a kormányellenes megmozdulások tucatjait szervező, #Rezist nevű mozgalom ellen, miután kiderült, hogy a gyanú szerint mintegy 15 millió dollárnyi illegális adományt kaptak egy lengyelországi Soros-alapítványtól – közölte a Romania Libera című konzervatív lap. A Stefan Batory Alapítványt Soros György pénzéből hozták létre 1988-ban, és ma is a bevándorláspári spekuláns finanszírozza. Újabb bizonyíték arra, milyen elképesztő nemzetközi hálózatot mozgat Soros politikai érdekei kiszolgálására.
Vágólapra másolva!

A vádhatóság a hírek szerint bűnszövetkezet létrehozása és pénzmosás gyanújával vizsgálódik.

Forrás: Origo

Az értesülés a Lumea Justitiei című (Az igazságszolgáltatás világa – Luju.ro) portáltól származik.

A lap azt írja, hogy a korrupcióellenes jelszavakkal tartott ellenzéki tüntetések egyik szervezőjeként ismert román civil szervezethez 403 kriptovalutával – alternatív digitális fizetőeszközzel – végzett átutalás érkezett az utóbbi időben, és

ezek mindegyike a Soros György milliárdos által közvetlenül pénzelt Stefan Batory nevű lengyel alapítványtól származott.

Soros György Forrás: --

A Luju.ro hozzáteszi: a román diaszpóra augusztus 10-i, erőszakba torkollott kormányellenes tüntetése előtt a titokzatos számláról több százezer eurónyi készpénzt vettek fel, amellyel egyebek mellett

a Bukarestbe érkezett, „az alkotmányos rendet erőszakkal megdönteni próbáló” tüntetők utaztatásának és elszállásolásának költségeit fedezték.

Az ügyészségi vizsgálatról szóló lapértesülését a Mediafax hírügynökség is átvette. A hírügynökség által megkérdezett Mihaela Porime DIICOT-szóvivő nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni a hírt.

Mivel foglalkozik a Stefan Batory Foundation?

A lengyelországi Stefan Batory Foundationt Soros György pénzügyi támogatásával hozták létre 1988-ban.

Az alapítvány vállaltan

A nevét fura módon Báthory István (1533–1586) erdélyi magyar fejedelemről (1571–1586) kapta, aki 1576 és 1586 között Lengyelország egyik legsikeresebb királya is volt.

A Tűzfalcsoport oknyomozó portál adatai alapján a Batory Foundation 2014 óta

130 millió zlotyt (mintegy 32 millió eurót, átváltva 9,6 milliárd forintot) szórt szét különböző, a konzervatív és bevándorlásellenes varsói kormányt megbuktatni szándékozó szervezetek és szövetségeik között.

Az amerikai Bloomberg információi alapján ezek olyan szervezeteket is magukba foglalnak, amelyek a „parlamentáris demokrácia” előmozdításáért dolgoznak, de

alapvető feltétel mindegyikük számára, hogy egyetértsenek Soros agendájával.

Az amerikai pénzügyi spekuláns több lengyel vélemény szerint leginkább a katolikus értékeket próbálja gyengíteni, fellazítani Lengyelországban, amely értékeket támogat mind a mostani kormány, mind a népesség döntő többsége.