70 százalékkal emelkedett egy német városban a szexuális bűncselekmények száma

2018.11.19. 12:32

Bár Angela Merkel megbukott, mint pártvezető, és lassan, de biztosan a kancellári székét is át kell majd adnia, néhány év múlva vajon bekerül-e a történelemkönyvekbe, hogy miként alakította át a „Willkommenskultur” Németország bűnügyi statisztikáját, pontosabban a korábban biztonságos hétköznapokat? Freiburg városában jelentősen megemelkedett a szexuális bűncselekmények száma, a helyzetet a német belpolitika is kezdi komolyan venni.

Hetven százalékkal emelkedett egy délnyugat németországi városban, Freiburgban a szexuális bűncselekmények száma. Az egyetemi város valóban megszenvedte a migránsbetelepítéseket. Október 14-én egy fiatalkorú lányt erőszakolt meg 7 szíriai migráns, két évvel ezelőtt pedig egy szintén fiatalkorú német lányt, Maria Ladenburgert erőszakolt és ölt meg egy afgán migráns.

Az októberi eset érdekessége, hogy miután egy bokorban a 21 éves szíriai migráns megerőszakolta 18 éves áldozatát, szólt 19 és 30 év közötti barátainak is, hogy „szabad a préda”, így szerencsétlen lány további négy órán keresztül volt kénytelen elviselni a szexuális támadást – olvasható a német Bild oldalán. Heten szíriaik voltak, illetve volt egy 25 éves is közöttük, aki német útlevéllel rendelkezik. Mindannyiukat őrizetbe vették.  

Bevándorló Németországban, késsel a kezébenForrás: Twitter

A rendkívül súlyos és kegyetlenül elkövetett bűncselekmények miatt a freiburgi lakosok félnek, a rendőrség szerint a szexuális visszaélések aránya drámai mértékben emelkedett. Egy rendőr szerint már német erőszakoskodók is vannak az elkövetők között.

Az elmúlt két évben a helyzet súlyos lett: egyedül már nem is lehet sétálni a városban – mondja egy freiburgi lány. Amióta a migránsok Freiburgban vannak, azóta lett szinte elviselhetetlen a helyzet, az éjszakai élet teljesen átalakult.

Mintha kicsit megkésve, de a helyzetet a német belpolitika is kezdi komolyan venni, a CDU és az SPD 15 ezerrel több utcai járőrt ígért, és az igazságszolgáltatást is erősíteni kell. 

Egyértelmű, hogy ezt a súlyos helyzetet a merkeli bevándorláspolitika eredményezte, és erre ma már a németek is rájöttek. Merkel már elindult a lejtőn. De nemcsak a szexuális bűncselekménynek száma növekedett meg Németországban a migránshullám óta, hanem a késes támadásoké is, a legutóbbi, vasárnapi késes támadásról az Origo is írt. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK