Őrizetbe vettek egy muszlim terroristát Milánóban

Vágólapra másolva!
Terrorizmus vádjával őrizetbe vettek szerdán Milánóban egy 22 éves egyiptomi férfit, aki egyebek között azt hirdette a közösségi oldalán, hogy „készen áll a harcra”.
Vágólapra másolva!

Az évek óta Olaszországban élő férfit a terrorizmusellenes hatóság emberei éjszaka vették őrizetbe.

További két egyiptomi állampolgárt, egy 21 és egy 23 éves férfit kiutasítottak Olaszországból, az egyiket azonban még körözik.

Több olasz tartományban házkutatásokat tartottak.

A Magányos farkas fedőnevű vizsgálatot az abruzzói L'Aquila ügyészsége indította még 2017-ben. A közösségi oldalak hatósági ellenőrzése során az egyik iszlamista oldalon az egyiptomi férfi olasz telefonszáma is megjelent, így azonnal megfigyelés alá helyezték.

Internetes bejegyzéseiben a gyanúsított a dzsihádot (az iszlám nevében vívott „szent háborút”) és az iszlamista terrorizmust éltette, szélsőséges imámok prédikációit követte.

Egyik bejegyzésében kijelentette, készül, és készen áll a harcra.

A hatóságok gyanúja szerint a fiatalember csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez, és katonai kiképzésben is részesült.

A 2015-ben bevezetett, terrorizmusellenes olasz törvények értelmében a terrorizmus puszta gyanúja is elegendő, hogy az olasz hatóságok vizsgálatot indítsanak, őrizetbe vételt hajtsanak végre, vagy kiutasítsák az ezzel gyanúsított bevándorlókat.