Robbanás történt Északnyugat-Pakisztánban, sok a halálos áldozat

Vágólapra másolva!
Robbanás történt egy északnyugat-pakisztáni város piacterén, sok a halálos áldozat és a sebesült is. 
Vágólapra másolva!

A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint az északnyugat-pakisztáni Hangu város piacterén történt robbantás következtében

a halálos áldozatok száma 25, a sérülteké pedig legkevesebb 35.

Egy helyi közigazgatási vezető szerint a robbanást egy házi készítésű pokolgép okozta, egy másik forrás szerint öngyilkos merénylő hozta működésbe a pokolgépet. A szerkezet a piactérnek azon a részén volt elhelyezve - illetve a feltételezett motorkerékpáros merénylő egy olyan helyen állt -, amely közel van egy síita vallási iskola főkapujához.

Az áldozatok többsége is síita. A síiták kisebbségben vannak a szunnitákhoz képest az országban.

Hangu az afganisztáni határnál lévő törzsi területen fekszik Haibár-Pahtunhva tartományban, ahol az utóbbi években szunnita szélsőségesek számos támadást követtek el síiták ellen.

Surín Mazari pakisztáni emberi jogi miniszter elítélte a merényletet, és kijelentette, hogy az incidenst a szomszédos Afganisztánban uralkodó helyzet, vagyis az váltotta ki, hogy az amerikai erők vesztésre állnak szélsőségesekkel szemben. Szerinte ezért Pakisztánnak fel kell készülnie ennek következményeire, és jobban megvédenie a törzsi területeket.