Felborult egy kirándulóhajó, több tucatnyian meghaltak és eltűntek

Uganda, hajó, baleset, kirándulóhajó
Legalább 29-en meghaltak, több embert még keresnek
Vágólapra másolva!
Legalább 29 ember meghalt, és tucatnyian eltűntek vasárnapra virradóra Ugandában egy túlzsúfolt kirándulóhajó felborulásakor a Viktória-tavon.
Vágólapra másolva!

A hajó mintegy 100 utast szállított, közülük 27 embert sikerült élve kimenteni. A baleset a Kampalától 20 kilométerre délre fekvő Mutima település partjai előtt történt.

Helyiek keresnek túlélőket és áldozatokat a Viktória-tavon Forrás: AFP/Isaac Kasamani

- mondta Zula Gannyana rendőrségi tisztségviselő a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva. Azt is mondta, a hajón sokan utaztak, lehet, hogy számuk meghaladta a százat is.

Patrick Onyango rendőrségi szóvivő ugyanakkor azt mondta, hogy 84-en tartózkodhattak a fedélzeten.

Értesülések szerint a kimentettek között van Daudi Kintu Wasajja herceg, Ronald Mutebi bugandai király fivére is. Buganda a legnagyobb a kelet-afrikai állam királyságai között. Az ugandai királyságok uralkodói jelentős társadalmi befolyással, de csekély politikai hatalommal bírnak.

Legalább 29-en meghaltak, több embert még keresnek Forrás: AFP/Isaac Kasamani

Ugandában nem ritkák a hajóbalesetek, mert a számtalan tavon rossz időben is közlekedő bárkák gyakran túlzsúfoltak és öregek.

Gannyana szerint a katasztrófát a bárka túlzsúfoltsága és a rossz időjárás együttesen idézhette elő. A baleset időpontjában viharos idő volt a tavon. A bárkának nem volt érvényes üzemeltetési engedélye, ugyanis rossz műszaki állapota miatt korábban eltiltották a hajózástól.