Szijjártó Péter: Folyamatos a kapcsolattartás a KMKSZ-szel

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a keresztényüldözéssel foglalkozó prágai konferencián 2018. november 16-án.
Vágólapra másolva!
Az ukrajnai helyzet alakulása miatt folyamatos a kapcsolattartás a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bonnban.
Vágólapra másolva!

A miniszter hangsúlyozta: „Nyilvánvalóan rossz hír, hogy ha a szomszédságunkban hadiállapotot vezetnek be. Magyarországnak az az érdeke, hogy a szomszédságunkban mindenütt béke legyen, különösen olyan helyeken, ahol sok magyar ember él.”

Szijjártó Péter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter kiemelte:

Remélhetőleg ez a kétségtelenül nehéz helyzet mielőbb megoldódik, és a megnyugvás irányába halad – fűzte hozzá.

Közölte, hogy mindaddig, amíg a helyzet ennyire ingatag, abban maradtak Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, hogy napi kapcsolatban maradnak, folyamatosan egyeztetnek.