Elbontják a falat, ami 15 éve védi Bagdad kormányzati negyedét

2018.11.28. 19:31

Az iraki biztonsági erők megkezdték a főváros úgynevezett Zöld Zónáját védő betonfalak eltávolítását.

A falak Irak 2003-as amerikai inváziója óta védték Bagdad kormányzati és diplomáciai negyedét. Lebontásuk azzal a céllal történik, hogy az övezet újra szabadon elérhető legyen - közölte szerdán egy katonai forrás.

1700 cementblokkot fognak még eltávolítani

A bagdadi műveleti parancsnokság vezetője, Hamíd al-Lámi az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta, hogy a falak eltávolításának folyamata a fegyveres erők főparancsnokának, Ádil Abdul Mahdi iraki miniszterelnök - a Zöld Zóna megnyitására vonatkozó - iránymutatásait követve történik.

Al-Lámi hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés öt napja indult, azzal a céllal, hogy a lakosság szabadon mozoghasson az övezetben. Eddig több mint 150 cementblokkot távolítottak el - mondta.

– Folytatjuk a Zöld Zóna körül található összes - több mint 1700 - cementblokk eltávolítását – közölte a tábornok, akinek számításai szerint egy héten belül végeznek a munkával.

2015-ben már egyszer elkezdték elbontani

Az iraki kormányfő egy keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy még nem határozták meg a Zöld Zóna újbóli megnyitásának időpontját, és elutasította az annak elhalasztására irányuló nyomásgyakorlását az Egyesült Államoknak.

Nem vagyunk hajlandóak alávetni magunkat a nyomásnak, és az iraki intézmények, a diplomáciai negyedek és egyéb intézmények érdekeit tartjuk szem előtt – jelentette ki.

Az előző iraki kormányfő, Haider el-Abádi 2015 októberében elrendelte az övezet részleges megnyitását, amit később visszavontak az Egyesült Államok nagykövetségének állítólagos abból eredő ellenkezése miatt, hogy a biztonsági helyzet nem teszi azt lehetővé.

Az Iszlám Állam még jelen van

Irakban valamelyest csökkent az erőszak mértéke az Iszlám Állammal vívott háború óta, amelynek végét 2017 decemberében jelentette be az előző iraki kormányfő.

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeket magában foglaló "kalifátus" gyakorlatilag megszűnt, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria keleti, illetve Irak északi részén, valamint egy sávban a közeli Havídzsa város közelében.

Az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció ennek megfelelően folytatja műveleteit a szélsőségesek ellen Irak északi részén és a Szíriával közös határa mentén.