Túszokat akart ejteni egy férfi egy olasz kisvárosban

Vágólapra másolva!
20 embert próbált túszul ejteni egy férfi egy olasz kisvárosban, négyen megsérültek – írja az RT.
Vágólapra másolva!

Egy 28 éves férfi az olaszországi Fiuggiban betört egy karrierépítéssel foglalkozó irodába, ahol megragadta az igazgatót, majd behúzta egy szobába, ahol 20 diák volt. Az egyik diáklányt is megragadta, majd mindenkinek azt mondta, hogy ne mozduljon.

Ekkor berontott a rendőrség, és paprikaspray-vel megállította a férfit. Egy csendőr, két rendőr és egy nő sérült meg.

A férfit elfogták.