Éhen halt a 2 éves kislány, mert apja csak teát és tejet adott neki

Vágólapra másolva!
Nem tudták megmenteni az orvosok azt a 2 éves román kislányt, akit kritikusan alultáplált, válságos állapotban vitt kórházba a nagymamája. 
Vágólapra másolva!

A 2 éves kislányt, miután rosszul lett, az apja átvitte a szomszédos faluban lakó anyósához. Az asszony vitte be a kritikus állapotban levő kislányt a kórházba - írja a Maszol.

A kislány nem sokkal ezután meghalt.

Kiderült, hogy az alultápláltság miatt súlyos vérveszteség alakult ki nála.

A nagymama elmondta az orvosoknak, hogy az anya külföldön vállalt munkát, a férfi azóta egyedül nevelte a 4 kiskorú gyereket.

A gondatlan apa csak teát és tejet adott a gyerekeknek.

A gyerekvédelmi igazgatóság vizsgálatot indított, amiért a szociális munkások nem vették nyilvántartásba a családot, és a rendőrség is eljárást indított.