Gyáván megfutamodtak Macron rendőrei – videó

Párizs, 2018. december 2. Jelzőfáklyákkal a kezükben vonulnak a dráguló üzemanyagárak ellen tiltakozó sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők a Diadalív előtt a párizsi Champs-Elysées sugárúton 2018. december 1-jén. MTI/EPA/Yoan Valat
Vágólapra másolva!
A bevándorláspárti francia államfő, Emmanuel Macron egyik bizalmi embere, Christophe Castaner új belügyminiszter egyre dilettánsabban kezeli a Macron elleni lázadást. A szombati események után egyértelműen kijelenthető, hogy csődöt mondott a Castaner irányítása alatt működő rendőrség.
Vágólapra másolva!

Szombatra a tiltakozás elérte Párizs Seine-et-Marne nevű elővárosát is.

Már nem csak a „sárgamellényeseknek" nevezett elégedetlen munkások és egyetemisták lázadnak Macron ellen, hanem a középiskolások is.

Seine-et-Marne egyik középiskoláját ugyanis blokád alá vették az ott tanuló tizenéves diákok.

A rendőrök, akiket elméletileg a blokád megszüntetése miatt vezényeltek ki, elég furcsán jártak el, ugyanis miután kimentek a helyszínre,

Az egész olyan volt, mintha a Csendőr a pácban újabb részét forgatták volna, noha nem ez történt.

Ez az eset is azt bizonyítja, hogy

a rendőrséget egyrészt nem szervezték meg körültekintően a tüntetésre,

másrészt a rendelkezésre álló létszámot rosszul mérték fel, ami nagyfokú dilettantizmusra vall.

Macronnak és Castanernek ezért vállalniuk kellene a felelősséget, de ezt természetesen egyikük sem fogja megtenni.

A káosz így tovább folytatódik és fennáll annak a veszélye, hogy még jobban kicsúsznak az események a hatóságok irányítása alól.