Több mint 3 millió eurós anyagi kár Párizsban

MACRON, Emmanuel
Paris, 2018. november 24. Emmanuel Macron francia elnököt elmarasztaló transzparenst tartanak láthatósági mellényt viselő tiltakozók egy égő úttorlasznál az üzemanyagadó tervezett emelését ellenző tüntetésen a Champs-Elysées sugárúton Párizsban 2018. november 24-én. Országszerte csaknem 81 ezren vonultak utcákra békés tüntetéseken, a fővárosban 8 ezren tiltakoztak az erőszakossá fajult megmozduláson. MTI/AP/Michel Euler
Vágólapra másolva!
Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere 3 és 4 millió euró közé becsülte hétfőn az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek hétvégi megmozdulását kísérő zavargások okozta anyagi károkat.
Vágólapra másolva!

A nem végleges becslésbe nem értendő be a környékbeli üzletekben és a Diadalívben okozott több százezer euróra becsülhető rongálások értéke. A nemzeti emlékhelyre a feldühödött tüntetők festékszóró pisztollyal kormányellenes feliratokat festettek, a múzeumban összetörték a szobrokat, kifosztották az emlékboltot.

– mondta a főpolgármester a France3 köztelevízióban.

A prefektúra szerint a mintegy 3 ezer tüntető 249 helyen gyújtott tüzet Párizs belvárosában, 119 gépjármű, 130 kültéri felszerelés (pad, megállótartozék, lámpa) és hat épület gyulladt ki.

Emmanuel Macron francia elnököt elmarasztaló transzparenst tartanak láthatósági mellényt viselő tiltakozók egy égő úttorlasznál az üzemanyagadó tervezett emelését ellenző tüntetésen a Champs-Élysées sugárúton Párizsban 2018. november 24-én Forrás: MTI/AP/Michel Euler

Anne Hidalgo bejelentette, hogy csütörtökön egyeztetnek a városháza és az állam képviselői a kereskedelmi szervezetekkel és a biztosítókkal a kereskedők és vendéglátóhelyek megsegítéséről, amelyeknek kárait és bevételkieséseit a szakemberek egymilliárd euróra becsülik a Párizsban november közepén kezdődött hétvégi zavargások miatt.