Csupán egy évet kapott a Svédországban gyilkoló afgán migráns

Vágólapra másolva!
A svéd bíróság csupán egyéves börtönbüntetést szabott ki arra a magát 15 évesnek mondó afgán migránsra, aki ok nélkül megkéselt egy 16 éves svéd állampolgárt.
Vágólapra másolva!

Igencsak kesztyűs kézzel bánt a bíróság azzal a fiatalkorú migránssal, aki mindenféle előzmény nélkül megszurkált egy svéd tinédzsert, ugyanis sajtóértesülések szerint

- írja a 888.hu helyi forrásokra hivatkozva.

Mint közismert, Svédországból nem egyszerű az afgánokat deportálni, ugyanis bevándorláspárti baloldali politikusoknak köszönhetően politikai játszmává nőtte ki magát az efféle eljárásoknak a szabotálása arra hivatkozva, hogy véleményük alapján Afganisztán túlságosan veszélyes ország még egy bűnözőnek is.

A büntetését emellett megtoldják egy 5 éves kitiltással, ami azt jelenti, hogy

az afgán késelő migráns 2024-ben ismét megkísérelheti a Svédországba való bejutását.

Információk szerint azért kapott ennyire enyhe büntetést, mert állítólag „megbánta a tettét".