Sargentini megsértődött az uniós miniszterekre

SARGENTINI, Judith
Strasbourg, 2018. szeptember 11. Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő, a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Vágólapra másolva!
A Trouw nevű holland internetes portál Judith Sargentini, zöldpárti EP-képviselővel készített ünnepi, ugyanakkor erősen propaganda interjút, amelynek a jelentős része a magyar jogállamiság helyzetét ecsetelő jelentésére ment el. Soros embere nem bírta ki, hogy egy nappal karácsony előtt ne gyűlölje még egy kicsit Magyarországot. 
Vágólapra másolva!

A vasárnap megjelent beszélgetés felvezetőjében szimplán csak "Hollandiában, és külföldön is jól ismertként" jellemzett politikus sok mindenről beszélt: Magyarország szidalmazásán kívül arra is volt ideje, hogy magyarázkodjon, jövőre miért hagy fel az európai politizálással, sőt, még karácsonyi szokásaiba is beavatta az olvasókat.

Csak öt miniszter itta a szavait hétfőn

A holland portál munkatársa nem kerülgette a forró kását, és rögtön "a magyarországi helyzetre" kérdezett rá. Sargentini arra a kérdésre, hogy három hónappal az EP-szavazás után hol tart a magyarokkal foglalkozó jelentése, azt felelte, hétfőn reggel nyolc órakor prezentálta egy informális miniszteri találkozón. A Soros György megbízható szövetségeinek listáján tündöklő politikus a találkozóval kapcsolatban teljes kiakadásáról biztosította az olvasókat:

Mindösszesen öt miniszter jelent meg a találkozón, ez tökéletesen megmutatja, hogyan kezelik az uniós tagállamok az Európai Parlamentet!

- fakadt ki a holland politikus. Meglátása szerint az Európai Központi Bankot (EKB) és az Európai Bizottságot (EB) mindig tiszteletben tartják, viszont egy fontos jelentés - ez az övé - prezentációjára már képtelenek elmenni. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy Stef Blok, holland külügyminiszter részt vett a tárgyaláson, ami szerinte azt jelenti, hogy Hollandia komolyan veszi a dolgát a magyar ügy kapcsán, akárcsak Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke. Az interjúból kiderült továbbá, hogy az informális miniszteri találkozón megjelent egy "gúnyos" " magyar diplomata" is, aki csak ült és "nem nyitotta ki a száját." "Pedig ki kellett volna, hiszen a magyarországi helyzet folyamatosan és rohamosan romlik" - tette fel az i-re a pontot Sargentini.

A vizes Sargentini esete egy magyar nővel

Nemcsak a jelentése kapcsán, hanem más kontextusban is szót ejtett Magyarországról Soros György egyik kedvenc politikusa. "Ez egyáltalán nem vicces!" - így reagált a végtelenül bátor demokrata arra, hogy valaki megkérdezte tőle, Magyarországon át tud-e menni a járdán anélkül, hogy felismernék, mesélte a Truow-nak. Sargentini szerint a gyűlöletkampány odáig fajult, hogy a magyar városokban bármikor rátámadhat egy "bolond."

A Magyarország megregulázásával szerzett hírnevének azonban nemcsak árnyoldala van, erre hozott is egy remek példát. "Éppen vizesen álltam az úszósapkámban és úszószemüvegemben egy amszterdami uszodában, amikor odalépett hozzám egy magyar hölgy, és csak annyit mondott, hogy köszönöm, Sargentini asszony" – mesélte a módfelett PR-szagú történetet a holland politikus az amszterdami uszodáról, és a hálálkodó magyar nőről (kész szerencse, hogy ezek szerint Hollandiában csak nem bolond magyarok vannak)

Megmagyarázta, miért nem folytatja az EP-ben

A politikus a beszélgetés során arra is kitért, miért nem folytatja európai parlamenti képviselőként. "Nem szeretem az eredmény nélküli vitákat, különösen a menekültügy és a migráció terén" - fogalmazott kristálytisztán. Az utóbbi időben rájött arra, hogy sok minden "nem csábítja már annyira", mint korábban, ezért úgy érzi, mást kell tennie. Hozzátette, a hogyan továbbra egyelőre még nem tudja a választ.

Mivel karácsony előtt egy nappal jelent meg az interjú, így elkerülhetetlen volt, hogy az ünnep is szóba kerüljön. Elmondása szerint szülei katolikusok, így ennek megfelelően tartották a szentestét. "Anyám süteményt sütött, apám mindeközben karácsonyi számokat tett fel a lemezlejátszóra" - árult el családi kulisszatitkokat Sargentini, aki azt is elmondta, hogy idén otthon tölti a karácsonyt.