Újságíró-gyilkosság: Törökország az ENSZ-hez fordul

2018.12.24. 18:21

Törökország arra akarja rábírni Szaúd-Arábiát, ossza meg a nyilvánossággal Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolásának ügyében indított vizsgálat eddigi eredményeit.

Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter sajtóértekezletén arra szólította fel Szaúd-Arábiát, hogy ossza meg a nemzetközi közösséggel az eredményeket.

A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg az isztambuli főkonzulátuson, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. Menyasszonya, Hatice Cengiz órákig várakozott rá a konzulátus előtt, majd értesítette eltűnéséről a török hatóságokat.

Dzsamál HasogdzsiForrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

Rijád először azt mondta, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd az ügy miatt fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy "dulakodás közben". Ankara állításával szemben a szaúdi vádirat szerint Hasogdzsival nem előre kitervelten végeztek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK